A szeretet [antikvár]

1969 telén egyik tanítványom, egy intelligens, rendkívül érzékeny lány öngyilkos lett. Láthatólag jóravaló, felső középosztálybeli családból származott, kitűnően tanult, népszerű volt, sokan keresték a társaságát. Azon a bizonyos januári napon Los Angelesben, egy tengerparti hegyi úton leállította a kocsiját, de járatta a motort, odasétált egy meredek szikla pereméhez, és a mélybe vetette magát. Nem hagyott semmilyen búcsúlevelet, semmi magyarázatot. Mindössze húszéves volt. Soha nem felejtem el a tekintetét: élénk volt, tele élettel és ígéretekkel. Még a dolgozataira is emlékszem, mindig élvezettel olvastam őket. Az egyik esszéjére ezt írtam (ő már sajnos nem olvashatta): "Nagyszerű munka. Éles elmére valló, intelligens és érzékeny megközelítés. Bizonyítja, hogy képes vagy alkalmazni a való életben mindazt, amit megtanultál." De mit tudtam én vajon az ő "való" életéről? Sokszor elgondolkodom azon, mit olvasnék ki a tekintetéből vagy a dolgozataiból, ha most láthatnám. De oly sok emberrel és helyzettel megesik, hogy felszínesen megismerjük őket, aztán tovatűnnek, és nekünk rá kell döbbennünk, soha nem ismertük őket igazán.