Bővebb ismertető
BEVEZETES
A félelem mindenütt ott van, és mindenkire hatással van. Az idők kezdete óta jelen van, és itt is marad, amíg világ a világ. Sok emberen uralkodik a félelem, de nem kell ennek így lennie. Egy kis szójátékkal élve: a félelem „fél elem", hiszen azokban a féligazságokban gyökerezik, amelyeket az ördög mond nekünk. Ha ezeket elhisszük, a félelem gyökeret ver a szívünkben és az elménkben.
Bár a félelem soha nem fog teljesen eltűnni az életünkből, szembeszállhatunk vele, és legyőzhetjük. A bátorság nem a félelem hiányát jelenti, hanem azt, hogy a félelem ellenére is megyünk tovább előre. A bátor emberek azt teszik, amit hitük szerint tenniük kell, akárhogyan éreznek is, és akármilyen kételyek vagy félelmet keltő gondolatok töltik meg az elméjüket.
Megdöbbennénk, ha időt szánnánk rá és megfigyelnénk, milyen gyakran fakad félelemből az, ahogyan reagálunk emberekre és helyzetekre. Ráadásul rengeteget tudnánk meg saját magunkról. Az emberek képesek egész életükben olyan módon reagálni helyzetekre, amely megakadályozza, hogy olyanok legyenek, amilyenek valójában lenni szeretnének, és közben fel sem ismerik, hogy azért érzik olyan üresnek az életüket, mert megengedték, hogy a félelem diktálja a döntéseiket.
Ha kellemes beszélgetést folytatsz néhány barátoddal egy helyiségben, aztán hirtelen valaki csatlakozik hozzátok, és te azonnal zavarba jössz, a félelem a ludas. Lehet, hogy ez a félelem észszerűtlen, hiszen talán nem is ismered az illetőt, és nincs semmi ok arra, hogy félelmet keltsen benned. Amikor ilyesmi történik, a reakciód annak számlá-
Joyce 1943-ban született, június 4-én, St. Louis Missouri- ban.
Elhívását 1976-ban kapta Istentől, aki (elmondása szerint) nevén hívta őt. Ebben az időben helyi Biblia tanító volt, majd 1980-ban segédpásztor lett St. Louis Missouri- ban. 1981-ben felkent pásztor lett, és 1985-ben megkezdte programját mely címe „Life in the World” volt. Ezek után szépen növekedett; először város majd állam, később ország s napjainkra már világszerte közvetítik televíziós programját, rádiók sugározzák tanításait és magazinja majdnem mindenhol megkapható. A program új nevet kapott; „Enjoying Everyday Life”
Mára már négy felnőtt gyermek anyja, és tíz unoka nagymamája. Több mint 90 könyv szerzője és egy tüdőrák túlélője. Férjével St. Louis, Missouri- ban telepedtek le, azonban Tv programján keresztül tömegeket tanít, és pásztorol.