Sorsfordító találkozások [antikvár]

Részlet a műből: "1. fejezet Az öreget Jonesnak hívták. Legalábbis én annak szólítottam. Nem Jones úrnak egyszerűen csak Jonesnak. Ő engem „fiatalembernek" vagy „fiamnak" nevezett. És ritkán hallottam, hogy bárki mást a nevén nevezett volna. Mindenkit csak „fiatalembernek" vagy „ifjú hölgynek," netán „gyermekemnek" vagy „fiacskámnak" titulált. Öreg volt, de az a típus, akinek a korát nem lehet egykönnyen megállapítani. Éppúgy lehetett hatvanöt esztendős, mint nyolcvan - vagy akár száznyolcvan. És valahányszor láttam, mindig a keze ügyében tartotta ócska, barna bőröndjét. S hogy mi a helyzet velem? Huszonhárom éves ifjonc voltam, amikor először találkoztam az öregemberrel. Ő kinyújtotta a kezét, én pedig valami okból elfogadtam. Ha visszatekintek arra a pillanatra, úgy vélem, maga e gesztus is kisebbfajta csodának minősül. A körülményeimet tekintve bármikor máskor és bárki mással szemben vagy félve még összébb kucorodtam volna, vagy felemelt ököllel rontottam volna az illetőre. Azt hiszem, a sírásomat hallhatta meg. Nem a magány fojtott zokogása vagy a fájdalom nyögései törtek elő torkomból - bár tény, hogy magányos voltam és szenvedtem -, hanem az elviselhetetlen kín jajongása, aminek a férfiember csak akkor enged sza- 5"