Majdnem Esterházy [antikvár]

m a é Majdnem Esterházy Ferenc, az apám, részeg jókedvében egymás után vágta bele a konyhakéseket a diófából készült, szépen faragott ágy fejtámlájába, ahol Irénke, az anyám, nyakát behúzva, kisírt szemmel, ijedten ült, ölében tartva a félelemtől nyüszítő Editet, a nővéremet és engem. Eközben a muzsikus cigányok az ágyat körülállva húzták apámnak a nótát: „Csak egy kislány van a világon " így mulatott az én apám Szerette az életet, az övét különösen, és nem gondolt a vüág és saját bajával. Időnként megöntözte petróleummal a ház négy sarkát és felgyújtotta, hogy belülről nézhesse a csillagokat, és ujjongott, amikor sikerült, mert üyenkor övé volt az égbolt szépséges Vénusza A kombinált szekrény felső fiókjában volt anyám jobb napokat látott fekete kígyóbőr retikülje, fényképalbum híján ebben őriztük a családi fotókat. Helyesebben anyám, a nővérem és az én fényképeimet, mert apámról egy sem maradt fenn. Pedig voltak fényképek, amelyek kettejük boldogságáról szóltak, amelyeken közösen, bizakodva néztek a jövőbe, de ezeket anyám egy ollóval kettévágta, vagy csak egyszerűen letépte azt a felet, amelyiken apám volt, és elégette. Anyám, akit szétmor-