Lelkigondozás-szupervízió-pasztorálpszichológia [antikvár]

BEVEZETES Minden lelkigondozó tudja, hogy mennyire meghatározó a lelkigondozói munkában az egyéni életút. Az érzelmi tapasztalatok és élmények, amelyeket többé vagy kevésbé feldolgozunk és elraktározunk, befolyásolják a kapcsolatainkat, hatással vannak találkozásainkra és meghatározzák spirituális életünket, illetve vallásos meggyőződéseinket. Amennyiben a saját személy mint „a lelkigondozás eszközét" használjuk, fontos, hogy a lelkigondozók saját magukat mint személyt megismerjék, és azt az aktuális lelkigondozói tevékenység során mintegy valóságos másik oldalként megjelenítsék és rendelkezésre bocsássák. Akkor is, amikor névtelenül tevékenykednek - mint például a telefonos lelkigondozás során -, beszélhetnek magukról, mégpedig úgy, hogy a másik emberhez közelebb kerüljenek és segítségére lehessenek. Éppen ezért szeretnék legalább néhány szót mondani magamról, hogy az Olvasó képet alkothasson rólam mint szerzőről. A feleségem és az én 1969/70-es USA-beli tartózkodásommal szeretném kezdeni, mivel ez szakmai életünkre döntő hatással volt. A Presbiteriánus Teológiai Intézetben (Presbyterian Theological Seminary, Austin, Texas) töltött ösztöndíjas idő során, majd pedig egy 12 hetes CPE kurzus (Clinical Pastoral Education) során Houstonban (Texas) lényegesen alaposabban megismertük a lelkigondozói munka gyakorlati és elméleti aspektusait, mint a korábbi tanulmányaink vagy gyakornok-lelkészségünk során. Az intenzív munka magunkkal, illetve az az állandó kérdés, hogy mely folyamatok befolyásolják a lelkigondozói találkozásokat, nagy hatással voltak ránk. Ettől kezdve világos volt, hogy különösen a lelkigondozás egy kitűnő lehetőség a teológiai munkára, vagyis közel lenni az emberekhez és Isten szavára hallgatni. A lelkigondozói munka során a bibliai és teológiai meggyőződést az emberek konkrét életvalóságaiba ágyaztunk be. Tanulmányaimat elsősorban Heidelbergben és Göttingenben folytattam. A teológiai tanulmányokat nagy élvezettel végeztem akkor is, ha néha megerőltető volt. Az első szemeszterek során nem sokat értettem a magas teológia disputáiból, mint például abból, hogy Rudolf Bultmann megközelítése igaz-e, amely az evangélium üzenete és az ember közötti „kiindulási pontról" beszél, vagy éppen Kari Barthé, aki szerint az isteni működés kívülről ható, tagadva, hogy az ember rendelkezne olyan előfeltételekkel, hogy magától higgyen. Mindenesetre ezekről beszélgetni nagy