Boldogság [antikvár]

Előszó Amikor először találkoztam Matthieu Ricard-ral, egy számítógép-kép-ernyő fölött görnyedt a Secsen kolostor egy hátsó szobájában, a nepáli Katmanduban. Matthieu éppen egy csapat szerzetest felügyelt, akik aprólékos gonddal másoltak szövegeket, szóról szóra gépelve be őket a tradicionális, hosszú téglalapalakú, táblanyomattal készült papíroldalakról egy számítógépprogramba, speciálisan erre tervezett tibeti betűtípussal. Amit korábban faragott könyvborítók között tároltak sárguló, kézzel készített papírok halmaiként, immár digitálissá lett egy olyan elektronikus térben, amely elfér a tenyerünkben. A digitális kor elérte a kolostort. Aki hozzáfér egy számítógéphez, ma olyan szövegeket is elérhet, amelyeket évszázadokig kizárólag remetelakokban és kolostorokban lehetett fellelni Tibet magasban nyújtózó, rejtett völgyeiben. Matthieu abban segédkezett, hogy átmentsék az ősi világ bölcsességét a modernitáséba. O tűnik a tökéletes jelöltnek erre a feladatra. Az egyik legjobb oktatási háttérrel rendelkezik, melyet a modern világ nyújtani képes. A tekintélyes Pasteur Intézetben szerzett doktori fokozatot biológiából, ahol egy Nobeldíjas tudós volt a fő témavezetője. Mégis több mint negyed évszázadot töltött buddhista szerzetesként a Himalájában azzal a céllal, hogy napjaink legnagyobb tibeti tanáraitól tanuljon. Újabban az Elme és Élet Intézet {Mind and Life Institute) berkein belül dolgoztam együtt Matthíeu-vel, amely nyugati tudósok és buddhista mesterek együttműködését teszi lehetővé. A folyamatban lévő párbeszéd olyan figyelemreméltó eredményeket hozott, amelyek megmutatják, hogy a meditáció miként képes átalakítani az agyat azáltal, hogy megerősíti azon központokat, melyek a pozitív érzések és az együttérzés mögött húzódnak meg. Erről Matthieu példátlan tekintéllyel szól. Láttam, miként dolgozik együtt Richárd J. Davidsonnal, a Wisconsin-Madíson Egyetem Affektív Idegtudomány Laboratóriumának professzorával, amint tapasztalt meditálókon elvégezhető agyvízsgálatok sorozatát tervezik meg. Matthieu egyszerre volt kulcsszereplője annak a döntésnek, hogy milyen méréseknek lenne a legtöbb értelmük, és ő volt az első kísérleti alany is.