A barátság pszichológiája [antikvár]

Kevés ​téma akad, amely oly sok költőt, írót és filozófust gondolkodtatott el, mint éppen a barátság. Már Homérosz szól róla az Odüsszeiában, az ókori görög-római világ sok más híres szerzője pedig egész művet szentelt a témának. Az ókori és középkori keresztény szerzők elemezték, az újkorban Montaigne, Shakespeare és számtalan más szerző magasztalta a barátságot, másfelől viszont Nietzsche, Schopenhauer és követőik kétségbe vonták még a lehetőségét is. Egyesek számára a barátság csupán mély szellemi kapcsolatot jelent, a keresztény szerzők többsége pedig az Istennel való egység kifejezését sejteti meg benne. Manapság néha ismerőseinket is így szólítjuk meg: „Drága barátom!” Nem csoda tehát, ha maga a szó lassan elveszíti konkrét értelmét. A szerző ezt a létezés szempontjából oly fontos témát elsősorban nem a pszichoanalitikus és pedagógus szemszögéből dolgozta fel, hanem inkább annak megtanítását, hogyan kell azt megélni a gyakorlatban. Mélységes meggyőződése, hogy a barátság a legfontosabb egzisztenciális értékek egyike, és mérhetetlenül szebbé és hasznosabbá teheti az ember életét.