Bővebb ismertető
Előszó
A versenyfeladatok korábbi legteljesebb kötete az 1961-2003 között fizikából megtartott Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek (OKTV) anyagát tartalmazta.
Jelen könyv ennek a kötetnek a folytatása, amely az utóbbi 13 év versenyeinek anyagát tartalmazza, amely versenyek figyelembe vették a közben változó fizikatan-terv követelményeit.
Köteteinkben a feladatmegoldásokat a szokásosnál sokkal részletesebben közöljük. Ennek két fontos oka van. Egyrészt az, hogy ezek a könyvek azoknak is szólnak, akik kezdő problémamegoldók, és a megoldás matematikai trükkjeit kevéssé ismerik, másrészt az, hogy elkerüljük a látszólag rövid (ún. „tömör") megoldásnak azt a félrevezető' vonását, amely eltakarja a megoldás valódi terjedelmét, elhitetve az olvasóval, hogy a kiindulás során felírt néhány egyenlet pár sorából könnyen ölünkbe pottyan a végeredmény, noha az eredményhez valójában akár többoldalas számítás vezet. Innen tehát a megoldások valódi terjedelméről szerezhet reális képet az olvasó.
Megoldásainkban az egyes lépéseket és a végeredményt a legtöbb esetben paraméteresen is megadjuk, aminek az a célja, hogy mindvégig követni lehessen a felírt mennyiségek fizikai tartalmát, a lépések egymásra épülésének logikáját. Ennek az az ára, hogy valóban hosszabb az írásos munka, mint amit a versenyen „élesben" ténylegesen el kell végezni.
Néhány esetben a feladat több megoldását is bemutatjuk, lehetőséget nyújtva az eltérő gondolatmenetek, megoldási utak összehasonlítására, előnyeinek mérlegelésére.
A versenyfeladatok közlését a versenyek győzteseinek névsora előzi meg, tanáraik nevének és iskolájuk feltüntetésével.
2016. november
Holics László