Bővebb ismertető
ELŐSZÓS
im
. „Tisztelt Közgyűlés!
mert ó az
i^sC^^Fokbrni miniszter úr jogosan mondja,
egész o«zág i^úságáért felelős, hogy a testnevelésen ki-¦ vül a többi tantárgy is nagyon fontos és ezért nem szabad kiemelni a testnevelést.
De kérem, amikor ez az egyeden tantárgy, amelyik vigyáz az egészségre, és megalapozza a munkabírásunkat, ami tanít a demokráciára, ahol megtanulunk kikapni és nyerni, ahol kollektív szellemet gyakorolhatunk, ahol az osztályba lépés pillanatában látom a gyereken, hogy túltáplált, hogy ápoladan és a testnevelő tanár tudja egyedül „megrázni" azt a gyereket, vagy elmenni a szülőhöz, vagy egyszerűen testi és lelki higiéniára szoktatni, nevelni azt az elhanyagolt, rendetlen kölyköt.
És ez az egyetlen tantárgy, ahol nem lehet súgni, ahol nem lehet puskázni, ahol a turpisságok rögtön kiderülnek. Ez az egyetlen tantárgy, amelyik megalapozza az egészséges tartásunkat, fejleszti a testet, a lélek templomát, ami a jövőben európaiságunkban is alapja lesz a munkabírásunknak, az egészségünknek és a testi-lelki jókedvünknek.
Miniszter Űr! Kedves Tamás! Tisztelettel arra kérlek, hogy Te is tekintsd a testnevelést egy külön tantárgynak.
Megértem, hogy nem lehet kivenni az egészből, megértem, hogy nem lehet végigtornázni a hetet. De Te most nagy tapsot kaptál, amikor valószínűsítetted, hogy
az 1-4. évfolyamokon, a 6-10 éves korosztály számára megvalósul a mindennapos testnevelés.
Kérdezem, hogy mi lesz a 10-14 éves korosztállyal? A kanadai és az amerikai kutatások azt mutatják, hogy a legfontosabb a 10-14 éves gyerekek mindennapos testnevelése. Az amerikai kutatások eredményei szét vannak osztva, tessék elolvasni kérem, azt írják, hogy a testnevelésre és a sportra fordított 1 US dollár az egészségügyi es egyéb szociális kiadásokban 3,2 US dollárt hoz vissza.
ki-,lön? hogy az iskolai testnevelés kapjon külön fényt és kapjon
mtdant megkeresem Pokorni miniszter urat, és egyfolytában fogom
mondani neki, hogy tisztelettel arra kérlek szeresd, becsüld az S-lbezeV magyar test-