A tanügy rendezése [antikvár]

Illyés Gyula kérdezte meg egyik levelében: nem írnám-e le a parasztpárt számára elgondolásomat a tanügy új rendjéről. Ő látta, mint lett utolsó éveimnek a tanítás mindent elborító szenvedélyévé. Mig a házába becsapó gránát Őt Proust regényéből vagy a maga verséből pillanttatta föl, engem pedagógiai tervekből s előkészületekből. Érthető, hogy amikor mint iró-képviselőnek különös gondjaivá lett a tanügy: az én füzeteim is eszébe jutottak. Úgy is fogtam hozzá, hogy neki, majd hogy a pártok vezetői számára készítek valami vázlat-félét. Politikusok nem érnek rá sokat olvasni: ezért fogtam rövidre s vetettem hátra, jegyzetbe, a részleteket. De mi marad meg egy gépelt papírból, amit csak néhány politikus olvas? Már pedig összekötözött voltunkban a tanügy az egyetlen terület, ahol a jövőért sokat is tehetünk. Illyés sem bírhatott rá semmivel könnyebben, hogy kétéves hallgatásomat megtörjem. S most már magam sem bánom, hogy ezzel a tanulmánnyal is ráemeltem s rajt is tartom pillantásomat a tett emberein. Tudom, hogy e tanulmány sok gondolata a pedagógust és politikust egyaránt meghökkenti. De hát aki gondolkozik, annak messze kell lőnie a nyilát. a Medve utcai polgáriról szóló könyvem átnézése, lányaim oktatásáról az újabb beszámolók s legfrissebb vásárhelyi tanári tapasztalataim - ha egyszer megjelennek -, remélem, azokat is megenyhítik még, akik minthogy emlékeimet nem osztják, véleményeimben sem osztozhatnak mindig.