Bővebb ismertető
Előszó
2006-ban felkeltette érdeklődésünket a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretei közt meghirdetett 3.3 pályázat, ami a felsőoktatásban végző szakembereknek kívánt nyújtani segítséget a munkaeröpiaci elhelyezkedéshez. Összetett programunkat pedagógus-továbbképzésekben, szervezet-fejlesztö-és vezetőképzésben, valamint pszichoterápiában szerzett gazdag tapasztalataink alapján készítettük el. Nyertes pályázatunkkal az Szegedi Tudományegyetemen speciál kollégiumot tarthattunk végzős hallgatóknak elhelyezkedésük megkönnyítésére.
Két félévben általános felkészítést adtunk, és az egyetem minden végzős hallgatója felvehette a tantárgyat. A pszichológiai blokkban az önismeret- és készségfejlesztés mellett lehetőség adódott a hallgatóknak egy intézményt modellálni, szakmai szerepeiket kipróbálni. Ezt követően egy HR-szakember vezette be őket az álláskeresés rejtelmeibe, a munka világába. A másik két féléves programunkon végzős tanár szakos hallgatóknak tartottunk speciál kollégiumot. A képzésünk olyan készségfejlesztést kínált, ahol a hallgató a stresszcsökkentés, az agressziókezelés alapjait gyakorolta egyéni és csoportos formában is. Kiemelt célunk még a hatékony, érdekképviselő viselkedés tematikus elsajátítása és a csoportos oktatására való felkészítés volt. A terepmunkájuk csoportos szupervíziója és egyéni konzultációja az önismeret fejlesztése mellett a szakmai személyiség kialakulására is pozitívan hatott. A hallgatók képessé váltak szaktárgyuk oktatására a pszichológiai problémák minimális szinten tartásával. A bevezető publikációt Dr. Petróczi Erzsébet tollából olvashatjuk Széllel szemben címmel, amely a Szegedi Tudományegyetemen a gyakorlat alapú oktatás múltját, jelenét és új lehetőségeit mutatja be. Öt fejezetre tagoltuk mondanivalónkat. Az első kettő a Tapasztalati Élményalapú Tanulás /TÉT/1. és II. Programjának alapjait, elméleti hátterét tartalmazza, majd a harmadik és negyedik fejezet a TÉT-II. Program két féléves munkájába nyújt betekintést. Az utolsó fejezet pedig az eredményekről, visz-szajelzésekről kíván szólni.
Az első rész alcíme: Szakmai személyiségek és szerepek, készségek tapasztalati tanulása. A pszichológiai és álláskeresési blokk összefoglalóját tartalmazza.
A második részben, a Tanítva tanulás, tanulva tanítás programunk elméleti részében a serdülőkori viselkedéssel, a kamaszok viselkedési rendellenességeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődök egy mentálhigiénés kutatási program tanulságai alapján.
A harmadik részben az I. félévi rogersi program rövid leírása után az egyéni munkát bemutató öt záródolgozat következik, majd a negyedik részben a diákhatékonysági tréning program ismertetése és nyolc csoportos munkáról szóló záródolgozat olvasható.
Az eredmények fejezetben Dr. Szabó Sándor indítja a program összegzését, majd Anka Ágnes számol be a résztvevő hallgatók serdülőcsoportjain készített felmérésről. „Visszacsatolás"címmel. Ezután Zsigó Marietta és Szabó Csanád Béla írása következik: Érdekességek a TÉT-en résztvevő hallgatók képzésről alkotott véleményeiből .Oláh Eszter,Varga Nóra, Rimaszombati Dóra: TÉT-ahogyan mi láttuk címen foglalják össze tapasztalataikat. Végül Mádi Judit Sikertörténet az Szegedi Tudományegyetemen cikkét olvashatjuk.
Szeretném megköszönni a TÉT - projekt tanári karának - Dr. Boros Máriának, Dr. Graef Anikónak, Dr. Horváth Évának, Horváth Juditnak, Kisvárdai Zsoltnak, Monostori Dóranak, Nagygyörgyné Csáki Katalinnak, Dr. Petróczi Erzsébetnek, Takácsy Mártának, Dr.Vajda Zsuzsannának, Zsigó Mariettának- korrekt, magasszínvonalú munkáját, a terepiskolák támogató vezető munkatársainak - Kosara Erikának, Szikoráné Duba Idának és Dr. Szabóné Virág Katalinnak - a segítségét.
Dr. Szabó Sándor