Szent Miklós meg a rablók [antikvár]

A modern emberben is él a tisztább, nemesebb, eszményibb vágyakozás. S talá épen ez a vágyakozás keresteti vele szórakozásában is az örökértékűt, a mindenekfelett való szépet, amely, ha vidám, gondot, bút feledtet, ha meg tragikus, a halhatatlan szomorúság lepi meg a vágyakozó lelket. A színházban is ezt keresi már évtizedek óta a modern ember. Hiábavalóan keresi. Régen megélt gondolatok, eszmék, régen megjátszott érzelmek, hangulatok, talán csak a formában csillan meg itt-ott az ujság hamis tükre. A szinház is válságbajutott, mind a művészet minden egyes síkja. S a válságból, - amint a történelem tanítja - mindig a régihez, a klasszikushoz, a múlhatatlanhoz való alázatos visszatérés teregeti ki a kivezető utat a botorkáló ember számára. Amikor a forma kiteljesedik, majd előregszik, vissza kell hajolnunk az alapvonalakhoz, a ponthoz, - a csírához, a maghoz.