Bővebb ismertető
A csajodnak egyszer csakúgy kiélesedik a szaglása, mint egy juhászkutyának, és észreveszed, hogy mintha még soha nem lett volna ekkora a melle Innentől pedig nincs megállás a lejtőn! A népszerű újságíró kultikus, kétkötetes műve fiatal apáknak szóló kalauz egy valaha fiatal apától. A most egyben kiadott könyvek első része a terhesség észlelésétől a szülésen át az első hónapok kalandjaiig készíti föl a férfiakat, a második pedig a pár éves gyerekkel való birkózás vicces, durva, fárasztó és szórakoztató sportjáról szól. Szily László elszórakoztatja a joggal betojt újdonsült apukákat, miközben némi praktikus információval is felvértezi őket arról, mi következik, amikor összeomlik korábbi életük. A szöveget a szerző saját rajzai illusztrálják. A játszótér spirituális középpontja a csap vagy ivókút, ahol a gyermekek mocsáráldozatot mutatnak be a sarat feltaláló Anyatermészetnek. Ausztrál tudósok szerint egy kölyök napja akkor teljes, ha délután hatig ruhafelületének minimum 62 százalékát benedvesítette. Mindig helyezkedj úgy, hogy el tudd vágni a spirituális középpont felé törő gyermek útját!!
Szily László (1970. – ) magyar újságíró, a 444 munkatársa. Szily László gonzó újságírás magyarországi képviselője. Édesapja Szily Géza László, édesanyja Simsay Ildikó. Egyetlen húga Szily Sarolta filmoperatőr, világítástervező. Két gyermeke Borisz és Miriam.
2005-ben Minőségi Újságírásért-díjat kapott az „Epiláltatott-e Szent Margit?” című cikkéért.
2000 és 2012 között az Index internetes hírportál újságírója, majd külső újságírója. A Cink.hu vezető újságírója volt a Cink.hu megszűnéséig. Ezt követően a 444 újságírója lett.
Indexes korában ragadt rajta – amikor a hírportál több blogját is vezette és több nicknéven blogolt – a vicces, de bizonyos mértékig tiszteletet sugalló „blogminiszter” titulus, ami az Indextől való távozása után is rajta maradt, legalábbis közeli kollégái, cikkeinek rendszeres olvasói, kommentelői körében.