Alapvetés [antikvár]

Előszó Közel harminc éves adósságot igyekszik rendezni egyházunk, amikor módszeresen végiggondolja küldetését, és ennek fényében azonosítja tennivalóit. Ez irányú törekvések fel-felbukkantak már korábban is egy-egy tanulmány, cikk, évnyitói beszéd formájában, s talán legteljesebben a Református oktatási stratégia című kötetben (2008), de átütő erejű változást nem hoztak, utóbbi is tervezet maradt. Útkeresések voltak, fölöslegesnek mégsem mondhatók, mert alapként szolgálhatnak mai építkezésünkhöz. Talán éppen ez az átfogó erő, külső sürgetés és segítség hiányzott, amelyet most kap az egyház. Jelen lehetőséget kegyelemszerű meglátogatás idejének kell tekintenünk, amelyet felelősen kell tartalommal megtöltenünk, különben elvétetik. Mire kell figyelnünk, hogy ne haljon el a jelenlegi jó kezdeményezés? Nem lennénk reformátusok, ha nem azzal kezdenénk, hogy az Igére. Ebben benne foglaltatik (nem ráadás!): a történelmi helyzetre, a kapcsolati rendszerre, a szakmai felkészültségre, a diákok felelősségére, és arra a szűkebb és tágabb társadalmi környezetre (család, helyi társadalom, országos törvényhozás és gazdálkodási rend), amelyben az iskola él. Egy történelmi példa történetté szövi a fenti szempontokat, ezért okulásul felidézzük. A bibliás fejedelemasszony, LorántíFy Zsuzsanna halálát követően jezsuiták lepték el Sárospatakot, és országosan és helyileg is összehangolt módszerekkel téríteni kezdtek - ez volt a történelmi helyzet. Fellépésüket a kollégium tanárai vitákkal ellensúlyozták ugyan, de ezek csak vá-