Az első magyar óvóképző [antikvár]

Előszó A 165 éve alapított Tolnai képző- és példány-intézet (1837) kivételesjelentőséggel bír a magyar neveléstörténetben. Köztudott, hogy egyes nemzetek nevelésügyének története nem szigetelődött el egymástól a múltban s a jelenben sem. Ez a kölcsönhatás erőteljesen érvényre jutott a reformkorban; az új egyesületek és intézetek alapításának időszakában. Az európai pedagógiai kultúra fejlődése szempontjából jelentős szerepe volt Brunszvik Teréz óvodaalapításainak, valamint az első magyar óvóképző létrehozásának. In-tézménytörténeti aspektusból pedig egyedülálló, hogy Európában Anglia után elsőként Magyarországon létesített társadalmi egyesület olyan képzőintézetet, amelynek nem volt múltja, nem voltak gyökerei, s működtetését filantróp szándék vezérelte. A magyar liberális nemesség reformtörekvései között - a magyar nyelvűség mellett - jelentős helyet kapott a nemzeti műveltség megteremtéséért, a gyermekek neveléséért való folyamatos küzdelem, mellyel a reformerek elévülhetetlen érdemeket vívtak ki a neveléstudomány számára. Egyszeri és megismételhetetlen tetteikkel időtálló értékeket hagyományoztak ránk. Történetvizsgálatunk az elődökről szól, bár tudatában vagyunk annak, hogy a későbbi években közülük egyesek megtagadták a reformkori nemesi eszméket. A kutatás időtartama az 1800-1848-ig terjedő időszakot öleli fel, így a tényfeltárás és elemzés is erre az időszakra szorítkozik. A hazai neveléstörténészek ez idáig elsősorban az angliai infant schoolok és a magyar kisdedóvó intézetek életre hívását, illetve a magyar óvóképzés későbbi évtizedeit tárták fel. Az első magyar óvóképző alapítására és működésére vonatkozó hiteles dokumentumok felkutatása, valamint azok feldolgozása és közkinccsé tétele, komoly hiányt pótol. A kötet az 1985-ben megkezdett kutatás egyre bővülő forrásanyagaira épül. A feldolgozás alapját az 1987-ben megjelentetett Örökség című kötetem és az 1990-ben megvédett doktori disszertációm képezik. A „Nonumque prematur in annum" gondolat jegyében úgy vélem, a feldolgozás és az értékes kéziratok, dokumentumok közreadásával bővül az óvóképzéstörténet - utóbbi években igen gyér - szakirodalma, és a kisgyermekkor-történeti ismereteink is gazdagodnak általa.