Szellemvilág [antikvár]

Halál és visszatérés Előszó Talán első hallásra megdöbbentőnek tűnik, de halottlátó bárki lehet. A misztikum, amelyet a szenzációvadász sajtó a jelenség köré vont, jelentősen megnehezíti a fogalom helyes értelmezését. Éppen ezért meglepő, hogy megközelítőleg minden tíz emberből egyikünk rendelkezik azzal a fogékonysággal, ami képessé teszi a halottak érzékelésére. Hogy miért nincsenek akkor tele az újságok efféle észlelésekkel? Mert tíz emberből kilenc furcsán néz ezekre a felfedezőkre. Ezért gyakran előfordul, hogy az észlelők úgy vélik, inkább nem verik nagydobra, hogy mit láttak. Nekik maguknak is könnyebb, ha elhiszik, csupán érzéki csalódás áldozataivá váltak, és nyugodtan élhetik tovább megszokott életüket. Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha mi magunk vennénk észre egy elmosódott fehér fátylat a bejárati ajtónk közelében. Látnánk, ahogy a megtestesülés lassan végiglebeg a lakásunkon, éreznénk a hőmérséklet drasztikus lehűlését, és látnánk, ahogy az anyagtalan jelenség keresztülsiklik a házunk falán. Vajon jobban éreznénk magunkat attól, ha nagyobb figyelmet szentelnénk a dolognak és kiderülne, hogy egy halott lelkének evilági megtestesülését látjuk? Aligha, ellenben ha csak legyintünk a dologra, és a fény játékának tekintjük a történteket, továbbra is a megszokott világunk biztonságos keretei kőzött tudhatjuk magunkat. Ehhez persze jó mélyre el kell temetnünk magunkban ezt az élményt, hogy legfeljebb ijesztő éjszakákon és magányos pillanatokban jusson eszünkbe. Persze nem mindenki viselkedik így, és meglepően sok szavahihető tanú állítja, hogy olyasmit látott, amit nem ért, illetve amire nem tud magyarázatot adni. Ezek az emberek aztán gyorsan