A valóságkód [antikvár]

BEVEZETŐ Hagyd magad csendesen belevonódni annak vonzásába, amit igazán szeretsz!" - Rumi (1207-1273) szufi költő Az ismert kutatófizikus, John Wheeler egyszer azt mondta: „Ha a nap folyamán nem bukkantál rá semmi különösre, az a nap nem sokat ért."1 Egy tudós számára mi lehet annál különösebb, mint felfedezni, hogy azzal, hogy egy helyben ülve egyszerűen csak figyeli a világot, valamiképpen megváltoztatja azt, ami máshol történik? Ugyanakkor pontosan ez az, amit az új fizika felfedezései mutatnak. A Nobel-díjas fizikus, Albert Einstein már 1935-ben „kísérteties távolhatásnak" nevezte az ilyen kvantumeffektusokat, elismerve nyugtalanító voltukat. Egy Boris Podolskyval és Nathan Rosennel, a jeles fizikusokkal közös tanulmányában kijelentette: „A valóság egyetlen észszerű meghatározása sem teszi lehetővé ennek [a távoli kölcsönhatásnak] a lehetőségét."2 Manapság pontosan ezek a bizarr anomáliák azok, amelyek jelentős változást, valóságos forradalmat idéztek elő a magunkra és az univerzumra vonatkozó gondolkodásunkban. A 20. század nagy részében a tudósok minden erejüket megfeszítve próbálták megérteni, mi lehet az, amit a kvantumfurcsaság a valóság működéséről elárulhat számunkra. Az például bizonyított tény, hogy az emberi tudat bizonyos körülmények között hatást gyakorol a kvantumenergiára — arra az anyagra, amiből minden felépül. És ez a tény ajtót nyitott egy olyan lehetőségnek, ami kitágítja a határait annak, amit a múltban a világunkról elhitettek velünk. A bizonyítékok egyre növekvő halmaza azt mutatja, hogy ezek a váratlan eredmények sokkal többek elszigetelt kivételeknél. A felmerülő kérdés az: Mennyivel többek? Lehetséges, hogy a kutatók kísérletekre gyakorolt hatása valójában egy erőteljes ablakot nyit számunkra abba a fajta valóságba, amelyben élünk?