Láthatatlan útitársak [antikvár]

Érezted valaha, hogy szelíd fuvallat suttog a közeledben? Hogy halk, finom nesz támad körülötted, és jóleső borzongás fut végig a hátadon? Nos, ez volt a pillanat, amikor ott állt melletted az őrangyalod. Már az ókorban is úgy képzelték, hogy minden embernek van egy "hasonmása", illetve "párja", aki ínséges időkben védelmet és vigaszt nyújt. A régi görögök 'daimón' -nak, a rómaiak 'genius'-nak nevezték, a keresztények angyalnak. Az Újszövetségben Máté evangéliuma így fogalmaz (18.10): Ügyeljetek, nehogy e kicsiket közül egyet is bántsatok! Mert azt mondom nektek: angyalaik a mennyben mindenkor látják az én mennyei Atyám arcát!" Ma is sokan állítják, hogy láthatatlan útitársaink igenis léteznek, szárnyaikat óvón terjesztik körénk, s mindig mellettünk állnak, valahányszor veszéllyel vagy nehézséggel kell megküzdenünk.