Traumatológia [antikvár]

Előszó A traumatológia, mint önálló diszciplína, a sebészetről vált le a 20. század derekán. Magyarországon számos sebészeti osztály, köztük az egyetemi klinikák is mindkét szakmát együttesen művelték, és a baleseti sebészet ügyeleteit, a sérültellátást is jól képzett általános sebészek látták el. Ugyanakkor az ortopédiai osztályok és klinikák -mint csont- és végtagsebészettel foglalkozó intézmények - is magukénak tekintették a végtagsérültek kezelését. A baleseti sebészet önállósodásának első jelentős lépése hazánkban az 1956-ban létrehozott Országos Traumatológiai Intézet megalapítása volt, amely a Magdolna Kórház III. sz. Sebészeti BQinika önálló osztályaként jött létre, és egyik jelentős feladatának tekintette a magyarországi szervezett sérültellátás létrehozását. Az akkori „félkatonai" szervezet céljának tartotta a háborús sebészet potenciális szakembereinek széles körű képzését is. Ettől kezdve nem csak a baleseti sebészek, de az összes ahhoz közel álló, belőle leszakadt speciális sebészeti ág képviselői, általános sebészek, nőgyógyászok, urológusok, fül-orr-gégészek stb. kötelező, 3 hónapos tanfolyamon vettek részt az intézetben, megismerve e szakma alapvető eljárásait, modern kezelési módszereit, lehetőségeit. így lett az intézmény a szakorvosi továbbképzés traumatológiai központja. A sebészeti bölcső volt a magyarázata annak, hogy a baleseti sebészet egyetemi oktatásának írott alapjai rendszerint a sebészeti tankönyvek, kézikönyvek, műtéttani szakkönyvek részét képezték. A sors fintora, hogy jelen, a Medicina gondozásában megjelentetett könyv akkor jelenik meg, amikor Magyarországon a két csontsebészettel foglalkozó szakma, az ortopédia és a traumatológia már közös szakembereket képez. Aktualitását azonban nem veszítette el, hiszen az egyetemi oktatásban a két diszciplína külön, önálló entitásként szerepel, mint ahogyan a hazai ellátórendszer szervezeti felépítése is különálló. Az olvasó kezében tartott első önálló hazai traumatológiai egyetemi tankönyv olyan kiváló és a szakorvosképzés szolgálatában álló kézikönyveket követ, mint a Cziffer szerkesztésében és munkájával született Operatív Töréskezelés vagy a Renner által szerkesztett Traumatológia, illetve az Ács-Hargitai szerkesztésű Gyermektraumatológia. A szerkesztők igyekeztek a szerzők ösz-szeválogatásával megszólaltatni a hazai egyetemi tanszékek, klinikák vezetőit, felkérve őket azoknak a fejezeteknek a megírására, amelyeknek itthon és külföldön is ismert, elismert szakemberei. Emellett, tekintve, hogy a könyv a Debreceni Egyetem Általános Orvoskar Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszék gondozásában jelent meg, a tanszék és a Kenézy Gyula Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti osztálya munkatársait is megbízta egy-egy fejezet megírásával. Ez magyarázza a tankönyv stílusának változatosságát. Ami talán stílusjegyekben hátrány, összességében, változatosságában előny is. Egy dolog azonban minden szerző összes fejezetében azonos! A magyarországi