Egészség és önfegyelmezés [antikvár]

Coué Emil arca mosolyog reánk e képről úgy, ahogy barátságos, tipikus francia vágású, joviális arccal állott kis Kodak-gépem elé ez év nyarán, nancy-i kertecskéjének gyönyörű fenyőfái alatt. Kerestem a személyes megismerkedést vele, több okom volt reá; legfőbb ezek között, hogy a napilapok gyorsröptű hírei útján, a világháborút követő években értesültem vele kapcsolatban olyasmiről, ami orvosi gyakorlatom mindennapi sokszoros tapasztalatai révén szilárd meggyőződésemmé vált és ami mindazonáltal homlokegyenest ellenkezett a hazai egyetemeken tanított orvostudományi alapfelfogással. Ez az ,,újonnan felfedezett" alaptételem az volt, hogy a léleknek vagy mondjuk, a lelki tényezőknek olyan fontos a szerepük az ember életében, hogy azok nem csupán, mint azt eddig is elismerték, az ú. n. ,,működési" (,,funkcionális") vagy mint népiesen mondani szokták, „idegességből" - és kiváltképen ,,képzelődésből" - származó lelki bajokat, de ezenfelül még a kétségtelenül „testi-" („organikus-") alappal biró elváltozásokat, testi betegségeket is befolyásolni képesek, sőt mindig is befolyásolják! Midőn idehaza agyonhallgató elzárkózások, sőt éles személyi támadások voltak az ezirányú gyakorlati eredmények ,,ellenérvei", kezdtem sorra venni az ausztriai és németországi idegorvosi klinikákat, ideggyógyintézeteket.