Munkaélettan [antikvár]

A munkaélettan a munkával kapcsolatos életjelenségek leírásával és az emberi munkaerő gazdaságos felhasználásával foglalkozó tudomány. Mint önálló tudományág az utóbbi 2-3 évtizedben alakult ki és nagy jelentősége folytán ma már igen nagy fejlődést ért el. A munkaélettan nemcsak arra tanít, hogy milyen változásokra vezet a munka a szervezet működésében, hanem arra is, hogy miként lehet többet és jobban dolgozni anélkül, hogy ennek jó közérzetünk és egészségünk kárát vallaná. Az orvosi munkaélettan ebben az utóbbi célkitűzésben különbözik azoktól a munkamódszerektől, amik rendesen a munka intenzitásának növelésével fokozzák a munkateljesítményt, de nincsenek kellő tekintettel a dolgozó emberre. Ha a munkaélettant - miként kezdetben tették - úgy tekintjük, mint a munkával összefüggő életjelenségek leírására szolgáló tudományt, akkor ilyen értelemben nem is új tudomány, hanem csak egyik ága az élettannak, amely a szervezet minden jelenségét leírja különböző viszonyok között. A munkával kapcsolatos életjelenségek leírása valóban már régi időre nyúlik vissza. Lavoisier már a 18. század utolsó éveiben megállapította az oxigénfogyasztás növekedését munka alatt. Ettől kezdve állandóan tart a munkával kapcsolatos jelenségek leírása és gyűjtése. A 19. század első felében főleg a táplálkozással kapcsolatban vizsgálták a szervezet működését, anyag- és energiaforgalmi adatokat gyűjtöttek; erre a korra Liebig működése nyomta rá bélyegét. A század második felében szintén anyag- és energiaforgalmi kérdések foglalkoztatták a kutatókat s ennek kapcsán került sor az első megállapításokra, melyek egyes munkakörökben a teljesítmény meghatározására vezettek. A kor legismertebb fiziológusai vettek részt ezekben a vizsgálatokban: Pettenkofer, Voit, Mosso, Rubner, Zuntz, Loewy, Carl és Robert Tigerstedt, Atwater, Benedict és mások. Ezek a vizsgálatok azonba majdnem kizárólag adatgyűjtő vizsgálatok voltak, ekkor még nem foglalkoztak azzal a feladattal, hogy milyen körülmények között lehet többet dolgozni nem növekvő, vagy éppen kisebb erőfeszítéssel. Ha találunk is elszórva utalásokat arra nézve, hogy milyen körülmények között kisebb az energiafelhasználás, ennek következetes kutatására és az eredmények gyakorlati keresztülvitelére nem került sor.