Végtelen paraziták [antikvár]

BEVEZETES A fertőző betegségek és az élősködők az evolúcióbiológia szemszögéből A madagaszkári kutatóterületemig vezető utazás egyszerre kelt bennem lelkesedést és szorongást. Az Antananarivo és Ranomafana közötti út jó állapotban van, így csak tíz órába telik célba érnem. Lelkesen várom, hogy megint eljussak az esőerdőbe anyagot gyűjteni a disszertációmhoz. Közben ugyanakkor az autó ablakán át elnézem a tájat. Ritkás lágy szárú növényzet borítja a vörös talajt. Számos domboldalon az erózió hatását és földcsuszamlások nyomait látni. A táj pusztaságnak hat - és valóban, leginkább éppen az. A 19. században a franciák Grandé Ne Rouge-nak, nagy vörös szigetnek nevezték Madagaszkárt. A név a sziget közelmúltjának tragikus memen-tója. 1500 évvel ezelőtt még nyoma sem volt az embernek ezen a helyen, szinte a teljes tájat erdő borította - az alacsonyabban fekvő területeket égbe nyúló esőerdők, a magasabbakat felhőkbe burkolózó hegyi esőerdők, délen csenevész sivatagok, keleten a kisebb, száraz majomkenyér-fa-erdők. Ezeket az erdőket a valaha élt legkülönösebb állatsereglet népesítette be: háromméteres elefántmadár, gorilla méretű, lajhárszerű maki, mindössze 70 centiméteres törpe víziló és óriási fossza, mely leginkább egy gigantikus mongúzra hasonlított. A szájhagyomány őrizte régi történetek szerint az elefántmadár hatalmas tojásából készített rántotta egy kétszáz lelkes falut is jóllakatott. A faj ötszáz éve halt ki, valószínűleg a túl sok rántotta miatt: a nagy, suta madár nem tudta megvédeni magát az embertől.