kategória
szerző
cím
sorozat
kiadó
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen

Részletesen erről a termékről
Abody Béla művei
Bajor Nagy Ernő művei
Bernát Aurél művei
Bodosi György művei
Boldizsár Iván művei
Bor Ambrus művei
Borsos Miklós művei
Dr. Ákos Károly művei
Dr. Bágyoni Attila művei
Dr. Bíró Imre művei
Dr. Buda Béla művei
Dr. Budavári Róbert művei
Dr. Darabos Pál művei
Dr. Hári István művei
Dr. Honárkay Róbert művei
Dr. Horányi Béla művei
Dr. Józsa Tivadar művei
Dr. Juhász Pál művei
Dr. Kemény Pál művei
Dr. Koltai Győző művei
Dr. Magyar Imre művei
Dr. Mester Endre művei
Dr. Nyírő Gyula művei
Dr. Perényi László művei
Dr. Péter Rózsa művei
Dr. Szabó Zoltán művei
Dr. Széll Kálmán művei
Dr. Végh Antal művei
Dr. Veress Sándor művei
Dr. Vikár György művei
Dr. Vörös László művei
A szerzőről
Fehér Klára művei
Fehér Klára Nemes Lászlóné (Újpest, 1922. május 21. – Budapest, 1996. szeptember 11.) magyar író, újságíró.

1922-ben született Budapesten. Fiatal korában előbb gyári tisztviselőként dolgozott, 1945-1948-ban a budapesti közigazgatási egyetemre járt, közben elvakult fiatal kommunistaként a Szabad Nép belső munkatársa 1946 és 1949 között. Ez időszakban, a szovjet típusú egypártrendszer kiépülésének éveiben megszállott agitátorként a régi világ képviselőinek életét „leleplező riportjaival” vált ismertté, cikkeiben kérlelhetetlen dühvel támadt az általa negatívnak tartott jelenségekre.

1948-ra fenti cikkeinek köszönhetően a Szabad Nép egyik legismertebb újságírója. Az újság szerkesztőségében ismerkedett meg Nemes Lászlóval, akivel hamarosan házasságot kötött. A Rákosi-korszak igazságtalanságait eleinte elhihetetlennek érezték, a Párt iránti kritikátlan odaadásuk csak fokozatosan csökkent.
Az 1956-os forradalom leverése után a pártba férjével együtt nem lépett vissza, és semmilyen szerkesztőségi állást nem vállaltak el. 1957-től a Magyar Nemzet tárcaírója lett. 1979-től szabadfoglalkozású író.

Riportokkal, színdarabokkal, ifjúsági regényekkel kezdte pályáját. Az ötvenes évek elején írta első szépirodalmi műveit, színdarabokat és ifjúsági regényeket, melyek az ötvenes évek politikailag elkötelezett sematizmusának jegyében íródtak, a napi politika szolgálatában.

A hatvanas években is egyszerre újságíróként és íróként is alkotott. Leginkább a fővárosi értelmiség és a középrétegek világában érzi otthon magát. Kritika alá veszi az ügyeskedőket és hatalommal visszaélőket, a fel-felbukkanó moralizálás mellett nemegyszer lényeges problémákat ragadt meg, és a kisemberek kiszolgáltatottságának különböző formáit mutatta be. Figurái hétköznapi emberek, értelmiségiek, hivatalnokok, fiatalok, középkorúak és idősek, a hatvanas-hetvenes évek kádári konszolidációjának jellegzetes alakjai. Emberi sorsokat és magatartásokat gyöngeségeket mutat be. A szórakoztató irodalomban is sikeres volt (humoreszk, vígjáték). Humora és mély emberismerete tették népszerűvé.

Regényeit több szocialista országban is megjelentették.
Fenákel Judit művei
Gutai Magda művei
Ihász-Kovács Éva művei
Illés Endre művei
Jahn Anna művei
Komáromi Magda művei
Konkoly Thege Aladár művei
Láng Éva művei
Láng Péter művei
Lázár István művei
Lelkes Miklós művei
Mária Béla művei
Máté György művei
Ö. Tóth Erzsébet művei
Sárfi Rózsi művei
Sikó Zsuzsa művei
Sulyok Katalin művei
Szabó Ernő művei
Szabó Gabriella művei
Szabó Magda művei
Szakonyi Károly művei
Szám László művei
Szemes Piroska művei
Urr Ida művei
Várkonyi Margit művei
Vekerdi László művei
Vikár György művei
Zsigmond Mária művei
Bolti készlet  
Vélemény:
Minden jog fenntartva © 1999-2019 Líra Könyv Zrt.
A weblapon található információk közzétételéhez, másolásához a működtetők írásbeli beleegyezése szükséges.
Powered by ERBA 96. Minden jog fenntartva.
mobil nézet