Áttörések [antikvár]

Előszó Zsuzsi lányom második iskolai évének utolsó napján alighogy hazaért a Philadelphia kertvárosában lévő állami általános iskolából, azonnal leült az íróasztalához, és papírt, ceruzát vett elő a hátizsákjából. Szemöldökét az erőfeszítéstől és a koncentrálástól felhúzva írni kezdett. Ezzel a jellegzetes arckifejezésével egyébként később is sokszor találkoztam, ahogy cseperedett. Megkérdeztem, mit ír. Anélkül, hogy felnézett volna, a következőt válaszolta: „Köszönetet mondok Mrs. Wilsonnak, amiért olyan sok mindenre megtanított engem ebben a tanévben." Csodálkozva néztem rá, és végtelen büszkeség töltött el. Zsuzsi továbbra is gondosan formálta a betűket. Egyenletesen végigírt egy sort, aztán új sorba kezdett. En soha nem csináltam ilyet., soha nem jutott eszembe, hogy köszönetet mondjak a tanáraimnak áldozatos munkájukért. Pedig lenne mit megköszönnöm! - gondoltam szégyenkezve. Ebben a könyvben ezt a mulasztást is szeretném pótolni. Ez a könyv egy régóta esedékes köszönet megfogalmazása mindazoknak - minden magyarországi tanáromnak és mentoromnak,