A narratív szemléletű családorvoslás kézikönyve [antikvár]

Előszó Elkerülhetetlenül narratívákon keresztül értjük meg magunkat. Charles Taylor (1989) Ez a könyv az alapellátásról szól, és azokról a történetekről, amelyeket ott elmondanak. Itt az előszóban szeretném elmagyarázni, hogyan született meg ez a könyv, mi a célja és milyen a felépítése. Egy húsz évvel ezelőtti estén, néhány barátommal együtt egy észak-londoni pub-ban a Crouch End Ali Stars jazzműsorát hallgattuk. Az egyik számok közti szünetben a barátaim bemutattak a bendzsósnak - egy helyi családorvosnak, akit Hilary Craham-nek hívtak. Megkérdeztem tőle, hogy van-e helye egy rezidens számára. Ö erre azt kérdezte, van-e jogosítványom. Amikor igennel válaszoltam, beleegyezett, hogy a családorvos-mentorom legyen. Aztán visszamászott a színpadra, hogy eljátssza a következő számot. Milyen egyszerűek is voltak a dolgok azokban az időkben! Hilary nem csak kockázatváLlaló, hanem ihletett és előrelátó családorvos is volt. Egyike volt az első brit családorvosoknak, akik érdeklődtek a családterápia után (Cra-ham 1991). Rezidenséveim alatt időnként beutalt egy-egy családot Sebastian Kraemer-hez a Tavistock Klinikára. Ilyenkor mindketten odamentünk a családdal együtt. Mély benyomást tett rám, amit ott láttam. Amikor elkezdtem a saját praxisomat, magam is elvittem oda néhány családot. A Tavistockban volt az NHS^ néhány olyan gyermek- és családi klinikája közül az egyik, amelyik örömmel fogadta, ha a családorvosok is részt vettek ilyen módon a munkában. Később Sebastian biztatására beiratkoztam a Családterápiás Intézet egyik bevezető kurzusára, ahol néhány alapvető családterápiás elképzelést és technikát sajátítottam el, amelyeket a rendelőben alkalmazni tudtam. Nagy a kísértés, hogy a történetemet egyetlen sima, folyamatos fejlődésként mutassam be, de a dolgok nem így zajlottak. Az 1980-as évek végére lehangolóvá vált a munkám, és a szakmai kiégés veszélyében voltam. Ez részben az NHS változásai miatt volt, és részben más okokból. Ráadásul súlyos szívizomgyulladásom is volt. 1991-ben elhatároztam, hogy egy évre szabadságra megyek. Nem volt kész ötletem, hogyan is töltsem el ezt az időt. Mindenesetre, különféle beszélgetések és lehetőségek hosszú során keresztül felajánlottak nekem egy helyet a Tavistock klinikai családterápiás képzésében. A képzés teljesen átalakította a munkámról és magáról az alapellátásról alkotott képemet. Amikor elkezdtem a szabadságomat, bizonytalan voltam benne, hogy valaha visszatérek-e a családorvosláshoz. Amikor befejeztem, már biztos voltam benne, hogy családorvos akarok maradni, és megvoltam róla győződve, hogy a családterápia és az alapellátás nagyon sokat tudnának tanulni egymástól. ^ National Healthcare Service, a brit nemzeti egészségügyi ellátórendszer.