Irodalmi nyelvünk és előzményei [antikvár]

A magyar irodalmi nyelv vizsgálata önálló nyelvészeti diszciplína, bár jellegénél fogva számos tudományággal érintkezik. Irodalmi nyelvünk ugyanis a táji nyelvtípusok ötvöződése útján a formai (hangtani - alaktani - helyesírási), valamint a tartalmi (mondattani - szókészleti - stiláris) elemek kiegyenlítődésével jön létre. Kialakításában jelentős szerepe van a szépirodalomnak és annak a köztudott ténynek, hogy az egységesülés és normalizálódás nem öncélú, hanem külső: földrajzi, gazdasági, társadalmi, műveltségi stb. okokra visszamenő társadalmi szükséglet. Tudományágunk ezért támaszkodik a művelődéstörténet, a történettudomány és az irodalomtörténet eredményeire, merít a helyesírás-, a hangtörténet, a történeti alak- és mondattan, a szókincstörténet, a történeti stilisztika kutatásaiból. Jelentős forrása a nyelvjárástörténet, s mint norma közvetlen kapcsolatban áll a nyelvműveléssel. "Az irodalom szélesebb körű nyilvánosságnak és távolabbi jövőnek is szánt írásos tevékenység. az irodalmi nyelv az ilyen természetű tevékenységben alkalmazott és alkalmazható nyelvi formák összessége, rendszere. Vagy más megfogalmazásban: az irodalmi nyelv egy nyelvközösség nyelvi változatait lényeges elemeiben kiegyenlítő nyelvtipus, amelyen az illető nyelvközösség számára szóló vagy szólni hivatott irodalmi művek létrejönnek vagy létrejövendők" (Pais Dezső: A magyar irodalmi nyelv).