Viharsarok [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak
Akik majdan időnk irodalmának végleges történetét egykor megírják, bizonyára följegyzik, hogy az írók szinte megszakítás nélkül és elsősorban puszta létükért küzdöttek. Azért, hogy a szüntelen viharzás közepette lélegzetet vehessenek, és szólhassanak, túlkiáltva a vihart. Sorsuk tehát egyértelmű volt népük sorsával, s előbb vagy utóbb, többé avagy kevésbé - s ezt igazán szólam nélkül mondhatjuk - sorsközösséget vállaltak népükkel. Elöljáróban hadd mondjam el első találkozásomat a népsorssal. 1906-ban történt, öt esztendőt töltöttem be, még nem jártam iskolába. Anyámmal és testvéreimmel Szklénó fürdőn töltöttük a nyarat. Ám ne gondoljunk a későbbi divatos fürdőhelyekre, patriarkiális nyaralóhely volt még Szklénó. Három egyszerű, öreg, egyemeletes házban szálltak meg az üdülők.