Nagyapó mesefája [antikvár]

BABSZEM JANKÓ (magyar)Hol volt, hol nem volt, volt a viláson esy szesény ember mes esy szegény asszony. Nem volt nekik esy csepp gyerme-kök sem, pedis az asszony mindis azon sírt-rítt, mindis azon kérte az Istent, hosy áldja mes őt esy fiúsyermekkel.Esyszer az ember kint volt a tanyáján, szántogatott két ütött-kopott sirhes ökrön, az asszony mes azalatt ételt főzött neki.Amint ott főzösetett, mesint eszibe Jutott, hosy milyen jó volna, ha most esy fia volna, aki kivisye az apjuknak az ételt: Ó, én Uram, Istenem - mormolja masában -, csak esy akkora kis syermeket adj, mint esy babszem, holtomis mindig áldalak érte!" Alis mondta ezt ki, ott termett egy babszemnyi kisfiú előtte a padkán, elkiáltotta magát:-Na, édesanyám, itt vagyok! Hanem mármost nekem főzzön gombócot, mert olyan éhes vagyok, mint a farkas. Azután majd kiviszem édesapámnak az ételt, ha jóllaktam. De úsy főzzön kend, mintha huszonnésy kaszásnak főzne.Főzött neki az asszony fél véka lisztből sombócot, kitálalta elibe. Babszem Jankó az utolsó falatis mesette. Kérdezi tőle az anyja:-No, fiam jóllaktál?-Dehosy laktam, édesanyám, més fél fosamra is kevés volt, azért főzzön més kend!Mesint főzött neki fél véka lisztből, mesint mind esy falatis megette Jankó. Kérdezi megint az anyja: