Magyar Népmesék [antikvár]

fl libapásztorból 10t királyné: ol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király meg egy ki' rályné. Volt három lányuk. Az apjuk nagyon kíváncsi volt, hogy melyikük szereti őt a legjobban. Hívatta őket, és szép sorban megkérdezte tőlük: - Mennyire szerettek engem? - Úgy szeretlek, édesapám, mint a legeslegszebb nyakéket, ami csak létezik a világon. Ugye, megveszed nekem? - hízelgett a legidősebb. - Úgy szeretlek, édesapám, mint a legeslegszebb gyémántos ruhát. Ugye, megveszed nekem? - így a középső. - Ügy szeretlek, édesapám, mint az ételben a sót — felelte rá a harmadik. Haragra lobbant a király, hogy a legkisebb lánya csupán ennyire becsüli őt. - Micsoda? Hogy mersz ilyet kiejteni a szádon? Hát ilyen kevésre tartasz engem? Takarodj a színem elől, nem ismerlek többé! Elzavarták szegény lányt síz udvarból, abban a ruhában, amit éppen viselt. Mást nem is vihetett magával. Ment, mendegélt, egészen addig, amíg egy gazdaságra nem talált. Az ott dolgozóktól megtudta, hogy egy nagy királyé ez a major. Akkor elmondta, hogy szolgálatot jött keresni. Nem árulta el, hogy valójában a szomszéd király legkisebb lánya. Szőr-ruhába öltöztették és megtették libapásztornak. Egyik nap nyitva találta a királyfi ablakát. Belesett rajta és látta, hogy az éppen öltözködik. - Hová készülsz, királyfi? — szólította meg. - Megyek, ahová megyek. Nem kötöm az orrodra. Egyébként meg bálba megyek. Eredj innen! - azzal hozzávágta a törülközőjét. Beszaladt a lány a szobájába, és keservesen zokogott. Ahogy ott sír' dogált, kibújt egy egérke a lyukból. Adott neki egy kis kenyérhéjat. Az éhes egér elrágcsálta a kenyeret, és viszonzásul előhozott egy dióhéjat. Hát, uramfia, egy gyönyörű szép ezüstruha volt benne! A királylány