kategória
szerző
cím
sorozat
betöltés...
kiadó
betöltés...
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
![Arany László - Kisgyermekek nagy mesekönyve [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/70/5113070.jpg "Arany László - Kisgyermekek nagy mesekönyve [antikvár]")
Kisgyermekek nagy mesekönyve [antikvár]
Arany László, Benedek Elek, Bródy Sándor, Enczi Endre, Földes Imre, Gaál Mózes, Gáli József, Gárdonyi Géza, Gyulai Pál, Hárs László, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Jókai Mór, Kolozsvári Grandpierre Emil, Krúdy Gyula, Lestyán Sándor, Márkus Edit, Mészöly Miklós, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Paulini Béla, Pesti Gábor, Szász Imre, Szekeres Ilona, Szép Ernő, Tersánszky Józsi Jenő, Török Sándor, Vidor Miklós, Zelk Zoltán
online ár:
Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett fekete színű online ár csak internetes megrendelés esetén érvényes.
8380 Ft
Részletesen erről a termékről
Termékadatok
Cím: Kisgyermekek nagy mesekönyve [antikvár]
Szerző:
Arany László
,
Benedek Elek
,
Bródy Sándor
,
Enczi Endre
,
Földes Imre
,
Gaál Mózes
,
Gáli József
,
Gárdonyi Géza
,
Gyulai Pál
,
Hárs László
,
Illyés Gyula
,
Jékely Zoltán
,
Jókai Mór
,
Kolozsvári Grandpierre Emil
,
Krúdy Gyula
,
Lestyán Sándor
,
Márkus Edit
,
Mészöly Miklós
,
Mikszáth Kálmán
,
Móra Ferenc
,
Móricz Zsigmond
,
Nagy Lajos
,
Paulini Béla
,
Pesti Gábor
,
Szász Imre
,
Szekeres Ilona
,
Szép Ernő
,
Tersánszky Józsi Jenő
,
Török Sándor
,
Vidor Miklós
Zelk Zoltán
Kiadó: Xénion Könyvkiadó
Kötés: Fűzött kemény papírkötés
ISBN: 9637808035
Méret: 200 mm x 290 mm
Arany László (Nagyszalonta, 1844. március 24. – Budapest, 1898. augusztus 1.) magyar költő és népmesegyűjtő. Arany János gyermekeként született Nagyszalontán. Legjelentősebb műve „A délibábok hőse”.
1844-ben született Nagyszalontán, Arany János és Ercsey Julianna második gyermekeként, nővére Arany Julianna volt.
Apjának kiemelkedése a paraszti sorból még bizonytalan volt, de ő már a kezdetektől fogva értelmiségi pályára készült. Gyermekkorának egyéniségformáló polgári légkörét erősen módosította, illetve az átlagos értelmiségi szint fölé emelte apjának költő és irodalmár volta, illetve az is, hogy apja bizonyos mértékig (vitatható nemességük tudata ellenére) mindvégig kötve érezte magát a parasztsághoz, amelyből származott.
Nem tudni, hogy Nagyszalonta és a szabadságharc emléke, illetve az ezt megelőző Petőfi-látogatások milyen módon befolyásolták az ifjú Arany Lászlót. Egy ilyen látogatás alkalmával írta hozzá Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét. Ifjúi gondolkodásmódját a világosi fegyverletétel utáni évek és apja nagykőrösi tanárkodásának időszaka határozta meg. Magyarország történetének egyik legnehezebb korszaka volt ez. Ő azonban éppen ennek a tragikus időszaknak köszönhette azt a kitűnő iskolát, amilyen irodalmunkban valaha is osztályrészül jutott valakinek.
Székelyföldön gyűjtött népmeséit 1862-ben Eredeti népmesék címen adta ki. Apja, Arany János nyomdokain haladt, fő műve A délibábok hőse (1873) című verses regény; hősével, a beszédes nevű Hübele Balázzsal megalkotottak egy új figurát, a koncepció nélküli magyart, amolyan fordított Pató Pál urat. Műve tematikája miatt sokan az 1870–80-as évek „reményvesztett nemzedéke” tagjaihoz sorolták.
Apja halála után az 1885-ben Nagyszalontán megnyitott emlékszoba számára átadott több Arany János relikviát. Később ez a gyűjtemény képezte a szalontai Csonka toronyban 1899-ben kialakított Arany János Emlékmúzeum alapját. Sajtó alá rendezte apja irodalmi hagyatékát: Arany János hátrahagyott iratai és levelezése (1887–89).
1898-ban, ötvennégy éves korában halt meg. Életműve összesen öt kötet, ebből egy mesegyűjtemény, egy műfordítások, kettő tanulmányok, szépirodalmi alkotásai beleférnek egyetlen nem túl nagy terjedelmű kötetbe. Ebben megtalálható a fent említett "A délibábok hőse", irodalmunk egyik hibátlan remekműve. Csiky Gergely, Mikszáth Kálmán és a többi magyar író mind csak utána indultak el a realizmus útján, és csak kevesen érték el színvonalát.
Neje Szalay Gizella volt.
1844-ben született Nagyszalontán, Arany János és Ercsey Julianna második gyermekeként, nővére Arany Julianna volt.
Apjának kiemelkedése a paraszti sorból még bizonytalan volt, de ő már a kezdetektől fogva értelmiségi pályára készült. Gyermekkorának egyéniségformáló polgári légkörét erősen módosította, illetve az átlagos értelmiségi szint fölé emelte apjának költő és irodalmár volta, illetve az is, hogy apja bizonyos mértékig (vitatható nemességük tudata ellenére) mindvégig kötve érezte magát a parasztsághoz, amelyből származott.
Nem tudni, hogy Nagyszalonta és a szabadságharc emléke, illetve az ezt megelőző Petőfi-látogatások milyen módon befolyásolták az ifjú Arany Lászlót. Egy ilyen látogatás alkalmával írta hozzá Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét. Ifjúi gondolkodásmódját a világosi fegyverletétel utáni évek és apja nagykőrösi tanárkodásának időszaka határozta meg. Magyarország történetének egyik legnehezebb korszaka volt ez. Ő azonban éppen ennek a tragikus időszaknak köszönhette azt a kitűnő iskolát, amilyen irodalmunkban valaha is osztályrészül jutott valakinek.
Székelyföldön gyűjtött népmeséit 1862-ben Eredeti népmesék címen adta ki. Apja, Arany János nyomdokain haladt, fő műve A délibábok hőse (1873) című verses regény; hősével, a beszédes nevű Hübele Balázzsal megalkotottak egy új figurát, a koncepció nélküli magyart, amolyan fordított Pató Pál urat. Műve tematikája miatt sokan az 1870–80-as évek „reményvesztett nemzedéke” tagjaihoz sorolták.
Apja halála után az 1885-ben Nagyszalontán megnyitott emlékszoba számára átadott több Arany János relikviát. Később ez a gyűjtemény képezte a szalontai Csonka toronyban 1899-ben kialakított Arany János Emlékmúzeum alapját. Sajtó alá rendezte apja irodalmi hagyatékát: Arany János hátrahagyott iratai és levelezése (1887–89).
1898-ban, ötvennégy éves korában halt meg. Életműve összesen öt kötet, ebből egy mesegyűjtemény, egy műfordítások, kettő tanulmányok, szépirodalmi alkotásai beleférnek egyetlen nem túl nagy terjedelmű kötetbe. Ebben megtalálható a fent említett "A délibábok hőse", irodalmunk egyik hibátlan remekműve. Csiky Gergely, Mikszáth Kálmán és a többi magyar író mind csak utána indultak el a realizmus útján, és csak kevesen érték el színvonalát.
Neje Szalay Gizella volt.
Benedek Elek (Kisbacon, 1859. szeptember 30. – Kisbacon, 1929. augusztus 17.) magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.
Bölcsésztanulmányait Székelyudvarhelyen, majd Budapesten végezte. Diákkorában néprajzi gyűjtőútra ment Sebesi Jóbbal. Újságíró lett: a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársaként dolgozott. 1887-ben a nagyajtai kerület országgyűlési képviselővé választotta. 1892-ig töltötte be ezt a tisztséget. Egy ideig Szabadelvű párti volt, majd a Nemzeti Párthoz csatlakozott. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott. Napilapokat és folyóiratokat szerkesztett: Magyarság (1901–02); Magyar Világ (1902–03); Magyar Kritika (1897–99); Nemzeti Iskola (1890–1905); Néptanítók Lapja (1907–09). Emellett számos lapban publikált álnéven, ezekből ad közre válogatást a kétkötetes Az ismeretlen Benedek Elek c. munka.
1889-ben részt vállalt a Pósa Lajos által indított első irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklap, Az Én Újságom szerkesztésében, Sebők Zsigmonddal együtt szerkesztője volt a Jó Pajtás gyermeklapnak. 1890-ben belépett a Demokratia nevű szabadkőműves páholyba. Ifjúsági könyvsorozatot szerkesztett: Kís Könyvtár, amelynek folytatása B. E. kis könyvtára címmel jelent meg. 1900-ban a Kisfaludy Társaságnak is tagjává vált. Az ifjúság számára készült mese-átdolgozásait tartalmazó Ezüst Mesekönyv és Arany Mesekönyv - amelyek főként az Az Ezeregyéjszaka meséinek és a Grimm fivérek meséinek átiratai voltak – tucatnyi új kiadásaival, újabb átdolgozásaival évtizedeken át a legfőbb és legjobb magyar mesekönyvek voltak. Verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket is írt.
Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én, levélírás közben, végzetes agyvérzés érte.
1921-ben hazatért a trianoni békeszerződés által Romániához csatolt Kisbaconba és ott élt haláláig, ahol példaképe, szervezője volt a szárnyait bontogató romániai magyar kalákásoknak és a Cimbora című ifjúsági lapot szerkesztette. Mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Ifjúsági írásaival, szerkesztői működésével az élen járó pedagógusok között foglal helyet.
Bölcsésztanulmányait Székelyudvarhelyen, majd Budapesten végezte. Diákkorában néprajzi gyűjtőútra ment Sebesi Jóbbal. Újságíró lett: a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársaként dolgozott. 1887-ben a nagyajtai kerület országgyűlési képviselővé választotta. 1892-ig töltötte be ezt a tisztséget. Egy ideig Szabadelvű párti volt, majd a Nemzeti Párthoz csatlakozott. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott. Napilapokat és folyóiratokat szerkesztett: Magyarság (1901–02); Magyar Világ (1902–03); Magyar Kritika (1897–99); Nemzeti Iskola (1890–1905); Néptanítók Lapja (1907–09). Emellett számos lapban publikált álnéven, ezekből ad közre válogatást a kétkötetes Az ismeretlen Benedek Elek c. munka.
1889-ben részt vállalt a Pósa Lajos által indított első irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklap, Az Én Újságom szerkesztésében, Sebők Zsigmonddal együtt szerkesztője volt a Jó Pajtás gyermeklapnak. 1890-ben belépett a Demokratia nevű szabadkőműves páholyba. Ifjúsági könyvsorozatot szerkesztett: Kís Könyvtár, amelynek folytatása B. E. kis könyvtára címmel jelent meg. 1900-ban a Kisfaludy Társaságnak is tagjává vált. Az ifjúság számára készült mese-átdolgozásait tartalmazó Ezüst Mesekönyv és Arany Mesekönyv - amelyek főként az Az Ezeregyéjszaka meséinek és a Grimm fivérek meséinek átiratai voltak – tucatnyi új kiadásaival, újabb átdolgozásaival évtizedeken át a legfőbb és legjobb magyar mesekönyvek voltak. Verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket is írt.
Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én, levélírás közben, végzetes agyvérzés érte.
1921-ben hazatért a trianoni békeszerződés által Romániához csatolt Kisbaconba és ott élt haláláig, ahol példaképe, szervezője volt a szárnyait bontogató romániai magyar kalákásoknak és a Cimbora című ifjúsági lapot szerkesztette. Mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Ifjúsági írásaival, szerkesztői működésével az élen járó pedagógusok között foglal helyet.
Gárdonyi Géza (eredeti nevén Ziegler Géza, Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenetet képez a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista-szimbolista stíluseszménye között.
Gárdonyi Géza Gárdony-Agárdpusztán született. Édesapja Ziegler Sándor Mihály (1823-1879), édesanyja Nagy Terézia (1840. Március 21.-1926.) parasztsorba süllyedt szőlősgyöröki római katolikus kurtanemesek sarja. A szülők 1860. December 8.-án házasodtak össze, mely házasságból hét gyermek született. Egy lány és hat fiú. A hét gyerekből csupán Gárdonyi Géza és két öccse élte meg a felnőtt kort.
Gárdonyi Géza 1868 végén, Budán kezdte meg elemi iskolai tanulmányait, majd 1874-1875 között a sárospataki református kollégiumba járt.1876-ban a budapesti Calvin téri református gimnáziumban folytatta tanulmányait. Mivel édesapja egy megalkuvásra képtelen, lázadó ember volt, sehol nem tűrték meg hosszabb távon a munkaadói, így a család állandó vándorlásra kényszerült. Összesen 16 településen éltek rövidebb-hosszabb ideig.1878-ban Gárdonyi Géza leérettségizett, majd az Egri Érseki Katolikus Tanítóképző Intézet növendéke lett. 1882-ben szerezte meg népiskolai tanítói oklevelét. A különböző vidéki iskolákban való tanítás egyre nyomasztóbb hatással volt rá.
Mindeközben több lap is közölte kisebb nagyobb rendszerességgel írásait, verseit, elbeszéléseit. 1885 februárjában végre a pécsi Dunántúl című lap külső munkatársa lehetett.
1885 októberében lemondott kántortanítói állásáról, majd még ugyanennek a hónapnak a végén házasságot kötött Csányi Máriával. Az ifjú pár Győrben telepedett le, és itt is indult útjára Gárdonyi Géza igazi újságírói pályafutása.
Rövid életű házasságából négy gyermek született, majd 1892-ben különváltak. 1897-ben Egerbe költözött édesanyjával és haláláig ott is élt.
Gárdonyi Géza pályája során számos írói álnevet használt, különösen újságírói tevékenysége kapcsán, később pedig a gyermekmeséi fejlécén. A Gárdonyi Géza nevet első ízben 16 éves korában használta, melyet a születési anyakönyvezési helyszíne (Gárdony) után választott.
Számtalan művet írt, legnagyobb sikereit a történelmi regényeivel aratta, mint az Egri csillagok (1901), Isten rabjai (1908) vagy a Láthatatlan ember (1902).
Gárdonyi Géza Gárdony-Agárdpusztán született. Édesapja Ziegler Sándor Mihály (1823-1879), édesanyja Nagy Terézia (1840. Március 21.-1926.) parasztsorba süllyedt szőlősgyöröki római katolikus kurtanemesek sarja. A szülők 1860. December 8.-án házasodtak össze, mely házasságból hét gyermek született. Egy lány és hat fiú. A hét gyerekből csupán Gárdonyi Géza és két öccse élte meg a felnőtt kort.
Gárdonyi Géza 1868 végén, Budán kezdte meg elemi iskolai tanulmányait, majd 1874-1875 között a sárospataki református kollégiumba járt.1876-ban a budapesti Calvin téri református gimnáziumban folytatta tanulmányait. Mivel édesapja egy megalkuvásra képtelen, lázadó ember volt, sehol nem tűrték meg hosszabb távon a munkaadói, így a család állandó vándorlásra kényszerült. Összesen 16 településen éltek rövidebb-hosszabb ideig.1878-ban Gárdonyi Géza leérettségizett, majd az Egri Érseki Katolikus Tanítóképző Intézet növendéke lett. 1882-ben szerezte meg népiskolai tanítói oklevelét. A különböző vidéki iskolákban való tanítás egyre nyomasztóbb hatással volt rá.
Mindeközben több lap is közölte kisebb nagyobb rendszerességgel írásait, verseit, elbeszéléseit. 1885 februárjában végre a pécsi Dunántúl című lap külső munkatársa lehetett.
1885 októberében lemondott kántortanítói állásáról, majd még ugyanennek a hónapnak a végén házasságot kötött Csányi Máriával. Az ifjú pár Győrben telepedett le, és itt is indult útjára Gárdonyi Géza igazi újságírói pályafutása.
Rövid életű házasságából négy gyermek született, majd 1892-ben különváltak. 1897-ben Egerbe költözött édesanyjával és haláláig ott is élt.
Gárdonyi Géza pályája során számos írói álnevet használt, különösen újságírói tevékenysége kapcsán, később pedig a gyermekmeséi fejlécén. A Gárdonyi Géza nevet első ízben 16 éves korában használta, melyet a születési anyakönyvezési helyszíne (Gárdony) után választott.
Számtalan művet írt, legnagyobb sikereit a történelmi regényeivel aratta, mint az Egri csillagok (1901), Isten rabjai (1908) vagy a Láthatatlan ember (1902).
Szécsény-kovácsi Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, Óbuda, 1933. május 12.) író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.
A nemesi származású szécsény-kovácsi Krúdy család sarja. 1878-ban született Nyíregyházán. Az elemi iskolát (1883–1887) szülővárosában, a gimnáziumot Szatmárnémetiben (1887–1888) és Podolinban (1888–1891), majd ismét Nyíregyházán (1891–1895) végezte. Itt érettségizett 1895 júniusában. Rövid ideig Debrecenben, majd Nagyváradon újságíró. Még nem volt húszéves, amikor első novelláskötete (Üres a fészek és egyéb történetek) megjelent. Munkatársa számos folyóiratnak és a Nyugatnak is. Országos hírt és igazi közönségsikert a Szindbád-sorozat és az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi c. regénye hozott neki. Pályája a 20. századi magyar irodalomban sajátos jelenség. Kifejezésre jut benne a késői romantika kiteljesedése éppúgy, mint a modern, impresszionisztikus és a realizmus egy sajátos, rendkívül egyéni formájáig eljutó társadalom- és lélekábrázolás.
1892-ben diáktársaival megalapította a Nyíregyházi Sajtóirodát. Ebben az évben jelent meg első novellája a Szabolcsi Szabadsajtóban. 1893-ban riportsorozatot készített a Pesti Naplóban a hipnózis-tragédiáról. 1895-ben a Debreceni Ellenőr, majd három hónap múlva a nagyváradi Szabadság munkatársa lett, riporter és korrektor. 1896 májusában elhagyta Nagyváradot, hazament, majd Budapestre költözött. Szeptemberben a Képes Családi Lapok novellapályázatán első díjat nyert. 1897-ben havonta 7-8 novellája jelent meg. Az Egyetértésbe és a Fővárosi Lapokba dolgozott. Megjelent első novelláskötete, az Üres a fészek.
1899. december 27-én Budapesten, az Erzsébetvárosban feleségül vette Spiegler Bella tanítónőt, majd 1919-ben elvált től, s július 12-én Budapesten, a Ferencvárosban nőül vette, a nála 21 évvel fiatalabb Rózsa Zsuzsannát.
1914-ben, a háború kitörésekor átmenetileg hazaköltözött családjához. Vidéken előfizetőket próbált szerezni Összegyűjtött Műveinek a Singer és Wolfner által tervezett kiadásához. 1916-ban megkapta a Székesfőváros Ferenc József irodalmi díját. 1918-ban kiköltözött a Margit-szigetre. 1919-ben nagy riportot készített a kápolnai földosztásról, s aktívan részt vett az őszirózsás forradalomban. 1920–21-ben, a tanácsköztársaság bukása után a sajtóban hajsza indult ellene.
1926–27-ben legalább tíz éve lappangó betegsége ledöntötte lábáról, és a Liget-szanatóriumba került. 1930. január 18-án Baumgarten-díjat kapott, de akkor már nagyon el volt adósodva. Az élet álom című kötetét saját költségén kellett kiadnia. Szigeti lakását felmondták, május 28-án családjával Óbudára költözött. 1931–32-ben szegényes körülmények között élt. Újra rászokott az italra. 1933 tavaszán az egészsége rosszabbodott. Szíve, gyomra, mája kezdte felmondani a szolgálatot.
Krúdy Gyula 1933. május 12-én, hajnalban hunyt el, élete 55. évében. Temetésén a hivatalos Magyarország képviselői nem vettek részt.
A nemesi származású szécsény-kovácsi Krúdy család sarja. 1878-ban született Nyíregyházán. Az elemi iskolát (1883–1887) szülővárosában, a gimnáziumot Szatmárnémetiben (1887–1888) és Podolinban (1888–1891), majd ismét Nyíregyházán (1891–1895) végezte. Itt érettségizett 1895 júniusában. Rövid ideig Debrecenben, majd Nagyváradon újságíró. Még nem volt húszéves, amikor első novelláskötete (Üres a fészek és egyéb történetek) megjelent. Munkatársa számos folyóiratnak és a Nyugatnak is. Országos hírt és igazi közönségsikert a Szindbád-sorozat és az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi c. regénye hozott neki. Pályája a 20. századi magyar irodalomban sajátos jelenség. Kifejezésre jut benne a késői romantika kiteljesedése éppúgy, mint a modern, impresszionisztikus és a realizmus egy sajátos, rendkívül egyéni formájáig eljutó társadalom- és lélekábrázolás.
1892-ben diáktársaival megalapította a Nyíregyházi Sajtóirodát. Ebben az évben jelent meg első novellája a Szabolcsi Szabadsajtóban. 1893-ban riportsorozatot készített a Pesti Naplóban a hipnózis-tragédiáról. 1895-ben a Debreceni Ellenőr, majd három hónap múlva a nagyváradi Szabadság munkatársa lett, riporter és korrektor. 1896 májusában elhagyta Nagyváradot, hazament, majd Budapestre költözött. Szeptemberben a Képes Családi Lapok novellapályázatán első díjat nyert. 1897-ben havonta 7-8 novellája jelent meg. Az Egyetértésbe és a Fővárosi Lapokba dolgozott. Megjelent első novelláskötete, az Üres a fészek.
1899. december 27-én Budapesten, az Erzsébetvárosban feleségül vette Spiegler Bella tanítónőt, majd 1919-ben elvált től, s július 12-én Budapesten, a Ferencvárosban nőül vette, a nála 21 évvel fiatalabb Rózsa Zsuzsannát.
1914-ben, a háború kitörésekor átmenetileg hazaköltözött családjához. Vidéken előfizetőket próbált szerezni Összegyűjtött Műveinek a Singer és Wolfner által tervezett kiadásához. 1916-ban megkapta a Székesfőváros Ferenc József irodalmi díját. 1918-ban kiköltözött a Margit-szigetre. 1919-ben nagy riportot készített a kápolnai földosztásról, s aktívan részt vett az őszirózsás forradalomban. 1920–21-ben, a tanácsköztársaság bukása után a sajtóban hajsza indult ellene.
1926–27-ben legalább tíz éve lappangó betegsége ledöntötte lábáról, és a Liget-szanatóriumba került. 1930. január 18-án Baumgarten-díjat kapott, de akkor már nagyon el volt adósodva. Az élet álom című kötetét saját költségén kellett kiadnia. Szigeti lakását felmondták, május 28-án családjával Óbudára költözött. 1931–32-ben szegényes körülmények között élt. Újra rászokott az italra. 1933 tavaszán az egészsége rosszabbodott. Szíve, gyomra, mája kezdte felmondani a szolgálatot.
Krúdy Gyula 1933. május 12-én, hajnalban hunyt el, élete 55. évében. Temetésén a hivatalos Magyarország képviselői nem vettek részt.
Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.)
Magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású farádi Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként.
1866-1869-ig jogot tanult a budapesti egyetemen, bár diplomát nem szerzett belőle. Megpróbálkozott az újságírással is, számos magyar újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte cikkeit.
Korai novellái alapjául a parasztok, iparosok élete szolgált, melyek demonstrálták Mikszáth Kálmán hozzáértését a ravaszkodó, humoros anekdotákhoz, melyek megmutatkoznak a későbbi sokkal népszerűbb műveiben is.
Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és az élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen.
1873. Július 13.-án feleségül vette Mauks Ilona Máriát, majd 1878-ban elváltak. 1882-ben ismét elvette volt feleségét, mely házasságból három gyermek született.
1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el, újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül pedig Máramarossziget mandátumával.1896-ban a budapesti újságírók egyesületének elnökévé választották, melynek tisztségéről 1899-ben lemondott.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.
Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságának, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Igazgatóságának, valamint 1889 tavaszától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, és tiszteletbeli tagja volt.
Magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású farádi Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként.
1866-1869-ig jogot tanult a budapesti egyetemen, bár diplomát nem szerzett belőle. Megpróbálkozott az újságírással is, számos magyar újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte cikkeit.
Korai novellái alapjául a parasztok, iparosok élete szolgált, melyek demonstrálták Mikszáth Kálmán hozzáértését a ravaszkodó, humoros anekdotákhoz, melyek megmutatkoznak a későbbi sokkal népszerűbb műveiben is.
Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és az élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen.
1873. Július 13.-án feleségül vette Mauks Ilona Máriát, majd 1878-ban elváltak. 1882-ben ismét elvette volt feleségét, mely házasságból három gyermek született.
1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el, újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül pedig Máramarossziget mandátumával.1896-ban a budapesti újságírók egyesületének elnökévé választották, melynek tisztségéről 1899-ben lemondott.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.
Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságának, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Igazgatóságának, valamint 1889 tavaszától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, és tiszteletbeli tagja volt.
Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.)
Író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makói”.
Szegényparaszt családból származott, apja Móra Márton foltozó szűcslegény, majd szűcsmester, anyja Juhász Anna kenyérsütő asszony volt. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de segédtanárként csupán egy évig tanított a Vas vármegyei Felsőlövőn.
Innen még a század elején a Szegedi Napló munkatársaként került Szegedre. A lapnak 1913–1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amelyik nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi-Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa volt, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett, 1908-ban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is elvégezte. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója lett.Móra Ferenc 1911 - 1920 között a Szeged szabadkőműves páholy tagja volt, számos tisztséget betöltött, avató beszédeket tartott és szabadkőműves verseket írt.
Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926).
Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ c. liberális napilap munkatársa volt, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.
Móra Ferenc tagja volt a Dugonics Társaságnak, a Petőfi Társaságnak, a Szegedi Múzeumbarátok Egyesületének, a Magyar Szabadkőművesek Társaságának, valamint a Kisfaludy Társaságnak. 1934-ben, Szegeden halt meg.
Író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makói”.
Szegényparaszt családból származott, apja Móra Márton foltozó szűcslegény, majd szűcsmester, anyja Juhász Anna kenyérsütő asszony volt. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de segédtanárként csupán egy évig tanított a Vas vármegyei Felsőlövőn.
Innen még a század elején a Szegedi Napló munkatársaként került Szegedre. A lapnak 1913–1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amelyik nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi-Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa volt, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett, 1908-ban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is elvégezte. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója lett.Móra Ferenc 1911 - 1920 között a Szeged szabadkőműves páholy tagja volt, számos tisztséget betöltött, avató beszédeket tartott és szabadkőműves verseket írt.
Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926).
Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ c. liberális napilap munkatársa volt, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.
Móra Ferenc tagja volt a Dugonics Társaságnak, a Petőfi Társaságnak, a Szegedi Múzeumbarátok Egyesületének, a Magyar Szabadkőművesek Társaságának, valamint a Kisfaludy Társaságnak. 1934-ben, Szegeden halt meg.
Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. június 29. – Budapest, 1942. szeptember 5.)
Magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja.Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. Elemi iskolába 1886-87-ben Istvándiban, majd 1887-90-ben Prügyön járt. Ezután a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahonnan 1894-ben Sárospatakra került. Mivel itt meglehetősen rossz tanuló volt és egyedül érezte magát, a kisújszállási gimnázium igazgatója, egyben anyai nagybátyja, Pallagi Gyula, 1897-ben magával vitte Kisújszállásra, ahol végül 1899-ben Móricz letette az érettségi vizsgát jó rendű eredménnyel.Debrecenben 1899–1900-ban református teológiát hallgatott, majd jogra járt, segédszerkesztője volt a Debreceni Hírlapnak.1900 októberében Budapestre költözött. 1903-ban az Újság című lapnál dolgozott újságíróként egészen 1909-ig.
Az I. Világháború alatt haditudósító volt, majd a háború utáni kormány ideje alatt a Vörösmarty Akadémia elnöke volt. Ennek bukása után színdarabjait nem játszották a Nemzeti Színházban és munkáit csak a Nyugat és az Est című folyóiratokban publikálták.
1929 végére a Nyugat című folyóirat prózai szerkesztője lett. 1905-ben feleségül vette Holics Eugénia tanítónőt (Jankát), aki depressziós hajlamai miatt 1925-ben öngyilkos lett.
Ebből a házasságból három lánya és egy fia született, aki azonban nem maradt életben.
1926-ban újra megnősült, ezúttal Simonyi Máriát vette nőül, majd 1937-ben elvált tőle. 1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével (1916-1971) aki fogadott lánya lett. Róla mintázta Árvácskát az azonos című regényében.
Csibe gyerekkori történeteiből 28 novellát írt, majd, mint később Móricz Zsigmond naplójából kiderült a lány nemcsak fogadott lánya, de szerelme és szeretője is volt. 1942-ben halt meg agyvérzésben.
Magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja.Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. Elemi iskolába 1886-87-ben Istvándiban, majd 1887-90-ben Prügyön járt. Ezután a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahonnan 1894-ben Sárospatakra került. Mivel itt meglehetősen rossz tanuló volt és egyedül érezte magát, a kisújszállási gimnázium igazgatója, egyben anyai nagybátyja, Pallagi Gyula, 1897-ben magával vitte Kisújszállásra, ahol végül 1899-ben Móricz letette az érettségi vizsgát jó rendű eredménnyel.Debrecenben 1899–1900-ban református teológiát hallgatott, majd jogra járt, segédszerkesztője volt a Debreceni Hírlapnak.1900 októberében Budapestre költözött. 1903-ban az Újság című lapnál dolgozott újságíróként egészen 1909-ig.
Az I. Világháború alatt haditudósító volt, majd a háború utáni kormány ideje alatt a Vörösmarty Akadémia elnöke volt. Ennek bukása után színdarabjait nem játszották a Nemzeti Színházban és munkáit csak a Nyugat és az Est című folyóiratokban publikálták.
1929 végére a Nyugat című folyóirat prózai szerkesztője lett. 1905-ben feleségül vette Holics Eugénia tanítónőt (Jankát), aki depressziós hajlamai miatt 1925-ben öngyilkos lett.
Ebből a házasságból három lánya és egy fia született, aki azonban nem maradt életben.
1926-ban újra megnősült, ezúttal Simonyi Máriát vette nőül, majd 1937-ben elvált tőle. 1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével (1916-1971) aki fogadott lánya lett. Róla mintázta Árvácskát az azonos című regényében.
Csibe gyerekkori történeteiből 28 novellát írt, majd, mint később Móricz Zsigmond naplójából kiderült a lány nemcsak fogadott lánya, de szerelme és szeretője is volt. 1942-ben halt meg agyvérzésben.
Tersánszky Józsi Jenő (Nagybánya, 1888. szeptember 12. – Budapest, 1969. június 12.)
Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja, a 20. századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő alakja.
Tersánszky Jakab és Fox Etelka elsőszülött gyermekeként született Nagybányán, 1888. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjszakán, éjfél körül, vallása római katolikus. 1906-ban érettségizett szülővárosában. Eredetileg festőnek készült, de apja nyomására jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-ben egy évig gyakornokként joggal foglalkozott Nagybányán, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára.
Tervei szerint a budapesti egyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíjra összespórolt összeget végül elmulatta és kénytelen volt segédmunkásnak állni. Első novelláját, a Csöndes embereket is pénzgondjai enyhítésére írta. Osvát Ernő figyelt fel tehetségére, így jelenhetett meg első írása 1910 februárjában a Nyugatban. Alig egy évvel később, 1911-ben novelláskötetét kiadta a Nyugat Könyvtár.
Az I. világháborúban mint önkéntes vett részt, 1918-ban olasz fogságba esett és csak 1919 augusztusának elején érkezett vissza Budapestre, ahol háborús élményeit Viszontlátásra, drága című regényében örökítette meg. A regény a magyar háborúellenes irodalom egyik kiemelkedő alkotása, Tersánszky első igazi nagy írói sikere is ehhez fűződik.1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Magyarországi Tanácsköztársaság ideje alatt szimpatizált a forradalommal, amelynek bukása után a kommunizmus iránti nem titkolt rokonszenve miatt a Horthy-korszakban rengeteg támadás érte. A húszas évek elejére nélkülözései különös mód megviselték. 1921. június 16-án még öngyilkosságot is megkísérelt, az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát. Szerencsés megmenekülése hírét olvasta az újságban az irodalom iránt érdeklődő Molnár Sári (1896-1960, Kornhauser Henrik és Roth Ernesztina lánya), aki levelezni kezdett az íróval, s végül 1921. szeptember 8-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötöttek.
Gyors egymásutánban születtek művei, köztük a Kakuk Marci ifjúsága, ami 1921-ben jelent meg, és amely fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok című regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került.
Érdeklődése ezzel egy időben a színház felé fordult, 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike című darabját, amelyet később átdolgozott. Ettől kezdve sorra mutatták be darabjait a magyar színházak. 1927-ben a három évvel korábban megírt A céda és a szűz című kisregényét „szeméremsértőnek” találták, emiatt két havi börtönbüntetést kapott, melynek egy részét letöltötte. 1932-ben sajátos színházat is szervezett, a Képeskönyv Kabarét, ahol kis regős együttesével maga is fellépett. Anyagi nehézségeinek enyhítésére számos detektívtörténetet és krimit is írt, miközben folyamatosan írta az egyre gyarapodó Kakuk Marci-történeteket is.
1940-től mint újságíró riporter dolgozott a Híd című lapnak, két évvel később itt jelent meg Félbolond című regénye is. 1944-ben hamis igazolványokat szerzett a menekülő zsidóknak, a háború után pedig zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban lépett fel, miközben dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának is. 1948-tól állami évjáradékban részesítették, Párizsban is megfordult. 1950-től kezdve a dogmatikus irodalompolitika következtében nem tudott publikálni. 1952-ben felkérték, hogy a magyar írók által Rákosi Mátyás 60. születésnapjára összeállított köszöntő kötetbe írjon. Tersánszky A nadrágtartógyáros címmel írt egy művet. Az alacsony Rákosiról köztudott volt, hogy nadrágtartót hordott. A hatalom ezt Rákosi kigúnyolásának vette. Az írás természetesen nem került be az ünnepi kötetbe.
Munkakedvét ezek után se vesztette el. Mint sokan mások, ekkoriban ő is meséket, bábjeleneteket írt, valamint maradandó értékekkel gyarapította a magyar ifjúsági irodalmat. 1955-ben válogatott novelláskötetének kiadásával tért vissza az irodalmi életbe; 1957-ben pedig világot látott elbeszéléseinek kétkötetes gyűjteménye is, A tiroli kocsmáros címmel.
1960-ban hunyt el felesége, akit példás odaadással ápolt élete végéig.
Utolsó jelentős műve, a Nagy árnyakról bizalmasan című emlékezésgyűjtemény 1962-ben jelent meg, ebben neves irodalmi kortársainak portréját rajzolta meg némi iróniával.
1965 nyarán másodszor is megnősült, Szántó Margitot vette feleségül.
Halála előtt még megérhette néhány színházi bemutatóját. A János-kórházban hunyta le szemét örökre, 1969. június 12-én.
Munkásságát többször is Baumgarten-díjjal jutalmazták (1929, 1930, 1931, 1934) 1949-ben pedig Kossuth-díjat kapott.
Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja, a 20. századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő alakja.
Tersánszky Jakab és Fox Etelka elsőszülött gyermekeként született Nagybányán, 1888. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjszakán, éjfél körül, vallása római katolikus. 1906-ban érettségizett szülővárosában. Eredetileg festőnek készült, de apja nyomására jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-ben egy évig gyakornokként joggal foglalkozott Nagybányán, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára.
Tervei szerint a budapesti egyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíjra összespórolt összeget végül elmulatta és kénytelen volt segédmunkásnak állni. Első novelláját, a Csöndes embereket is pénzgondjai enyhítésére írta. Osvát Ernő figyelt fel tehetségére, így jelenhetett meg első írása 1910 februárjában a Nyugatban. Alig egy évvel később, 1911-ben novelláskötetét kiadta a Nyugat Könyvtár.
Az I. világháborúban mint önkéntes vett részt, 1918-ban olasz fogságba esett és csak 1919 augusztusának elején érkezett vissza Budapestre, ahol háborús élményeit Viszontlátásra, drága című regényében örökítette meg. A regény a magyar háborúellenes irodalom egyik kiemelkedő alkotása, Tersánszky első igazi nagy írói sikere is ehhez fűződik.1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Magyarországi Tanácsköztársaság ideje alatt szimpatizált a forradalommal, amelynek bukása után a kommunizmus iránti nem titkolt rokonszenve miatt a Horthy-korszakban rengeteg támadás érte. A húszas évek elejére nélkülözései különös mód megviselték. 1921. június 16-án még öngyilkosságot is megkísérelt, az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát. Szerencsés megmenekülése hírét olvasta az újságban az irodalom iránt érdeklődő Molnár Sári (1896-1960, Kornhauser Henrik és Roth Ernesztina lánya), aki levelezni kezdett az íróval, s végül 1921. szeptember 8-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötöttek.
Gyors egymásutánban születtek művei, köztük a Kakuk Marci ifjúsága, ami 1921-ben jelent meg, és amely fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok című regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került.
Érdeklődése ezzel egy időben a színház felé fordult, 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike című darabját, amelyet később átdolgozott. Ettől kezdve sorra mutatták be darabjait a magyar színházak. 1927-ben a három évvel korábban megírt A céda és a szűz című kisregényét „szeméremsértőnek” találták, emiatt két havi börtönbüntetést kapott, melynek egy részét letöltötte. 1932-ben sajátos színházat is szervezett, a Képeskönyv Kabarét, ahol kis regős együttesével maga is fellépett. Anyagi nehézségeinek enyhítésére számos detektívtörténetet és krimit is írt, miközben folyamatosan írta az egyre gyarapodó Kakuk Marci-történeteket is.
1940-től mint újságíró riporter dolgozott a Híd című lapnak, két évvel később itt jelent meg Félbolond című regénye is. 1944-ben hamis igazolványokat szerzett a menekülő zsidóknak, a háború után pedig zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban lépett fel, miközben dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának is. 1948-tól állami évjáradékban részesítették, Párizsban is megfordult. 1950-től kezdve a dogmatikus irodalompolitika következtében nem tudott publikálni. 1952-ben felkérték, hogy a magyar írók által Rákosi Mátyás 60. születésnapjára összeállított köszöntő kötetbe írjon. Tersánszky A nadrágtartógyáros címmel írt egy művet. Az alacsony Rákosiról köztudott volt, hogy nadrágtartót hordott. A hatalom ezt Rákosi kigúnyolásának vette. Az írás természetesen nem került be az ünnepi kötetbe.
Munkakedvét ezek után se vesztette el. Mint sokan mások, ekkoriban ő is meséket, bábjeleneteket írt, valamint maradandó értékekkel gyarapította a magyar ifjúsági irodalmat. 1955-ben válogatott novelláskötetének kiadásával tért vissza az irodalmi életbe; 1957-ben pedig világot látott elbeszéléseinek kétkötetes gyűjteménye is, A tiroli kocsmáros címmel.
1960-ban hunyt el felesége, akit példás odaadással ápolt élete végéig.
Utolsó jelentős műve, a Nagy árnyakról bizalmasan című emlékezésgyűjtemény 1962-ben jelent meg, ebben neves irodalmi kortársainak portréját rajzolta meg némi iróniával.
1965 nyarán másodszor is megnősült, Szántó Margitot vette feleségül.
Halála előtt még megérhette néhány színházi bemutatóját. A János-kórházban hunyta le szemét örökre, 1969. június 12-én.
Munkásságát többször is Baumgarten-díjjal jutalmazták (1929, 1930, 1931, 1934) 1949-ben pedig Kossuth-díjat kapott.
Török Sándor (Homoróddaróc, 1904. február 25. – Budapest, 1985. április 30.) író, műfordító, újságíró, antropozófus.
Apai nagyapja útbiztos volt a Szilágyságban, anyai nagyapja pedig jegyző Küküllőben. Apja, Török Lajos, jegyző volt.
A gyermek Sándor Szerdahelyen nőtt fel, Brassóban lett kisiskolás.
Tanulmányait Brassóban, Fogarason végezte, majd a középiskolát 14 éves korában abbahagyva különböző fizikai munkákból tartotta fenn magát. Volt kazánfűtő és kocsis a Czell sörgyárban, mezei munkás, facsúsztató a havasokban. Ipari tanuló volt Brassóban, majd napszámos lett a feleki üveggyárban. Pályafenntartó és kovács volt Vöröstoronyban, postai alkalmazott Nagytalmácsban. Kolozsvárott, a Renner bőrgyárban gépszíjgyártó vizsgát tett, rövid ideig kórista és színész volt a Magyar Színháznál.
Először pertörténeteket írt, majd folytatásos rémregényeket adott le néplapoknak.
Első regénye Az idegen város volt, amelyből később színdarabot is írt.
1933-ban Baumgarten-díjban részesítették, 1938-ban a Petőfi Társaság tagja lett.
A magyar hatóságok által kinevezett Zsidó Tanácsban a konvertiták képviselője volt, az 1944-ben alakult Keresztény Zsidók Szövetségének alelnöke. Özvegy Horthy Istvánnén keresztül eljuttatta a kormányzóhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát. Török Sándor a háború utolsó hónapjait Nagy Emilék kissvábhegyi házának rejtekén vészelte át, amit részletesen leírt Egy kis kertet szerettem volna c. emlékirataiban és a Titokzatos utazások című regényében.
1945-től 1948-ig a Magyar Rádió Ünnepi levelek c. sorozatát szerkeszti, mely a világ vezető tudósait, művészeit szólaltatta meg. A műsort 7 adás után betiltották. 1951-től a Tankönyvkiadó szerkesztője. 1959-1966 között a Család és Iskola c. lap felelős, majd főszerkesztője.
A komédiás c. darabjából – amelyet csak hétszer játszottak – később Richard Nash írt Az esőcsináló címen világhírűvé vált színdarabot.
A Csilicsala csodái folytatásos rádiójáték széles körű, országos népszerűséget biztosított számára. A műsort 1953 nyarán kezdték sugározni, havonta egy alkalommal vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között volt hallható. A varázslót Ráday Imre alakította.
Lakásán antropozófiai összejöveteleket tartott, amelyeken a fiatal Montágh Imre is részt vett. Török Sándor műveit francia, olasz, portugál nyelvekre is lefordították.
Apai nagyapja útbiztos volt a Szilágyságban, anyai nagyapja pedig jegyző Küküllőben. Apja, Török Lajos, jegyző volt.
A gyermek Sándor Szerdahelyen nőtt fel, Brassóban lett kisiskolás.
Tanulmányait Brassóban, Fogarason végezte, majd a középiskolát 14 éves korában abbahagyva különböző fizikai munkákból tartotta fenn magát. Volt kazánfűtő és kocsis a Czell sörgyárban, mezei munkás, facsúsztató a havasokban. Ipari tanuló volt Brassóban, majd napszámos lett a feleki üveggyárban. Pályafenntartó és kovács volt Vöröstoronyban, postai alkalmazott Nagytalmácsban. Kolozsvárott, a Renner bőrgyárban gépszíjgyártó vizsgát tett, rövid ideig kórista és színész volt a Magyar Színháznál.
Először pertörténeteket írt, majd folytatásos rémregényeket adott le néplapoknak.
Első regénye Az idegen város volt, amelyből később színdarabot is írt.
1933-ban Baumgarten-díjban részesítették, 1938-ban a Petőfi Társaság tagja lett.
A magyar hatóságok által kinevezett Zsidó Tanácsban a konvertiták képviselője volt, az 1944-ben alakult Keresztény Zsidók Szövetségének alelnöke. Özvegy Horthy Istvánnén keresztül eljuttatta a kormányzóhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát. Török Sándor a háború utolsó hónapjait Nagy Emilék kissvábhegyi házának rejtekén vészelte át, amit részletesen leírt Egy kis kertet szerettem volna c. emlékirataiban és a Titokzatos utazások című regényében.
1945-től 1948-ig a Magyar Rádió Ünnepi levelek c. sorozatát szerkeszti, mely a világ vezető tudósait, művészeit szólaltatta meg. A műsort 7 adás után betiltották. 1951-től a Tankönyvkiadó szerkesztője. 1959-1966 között a Család és Iskola c. lap felelős, majd főszerkesztője.
A komédiás c. darabjából – amelyet csak hétszer játszottak – később Richard Nash írt Az esőcsináló címen világhírűvé vált színdarabot.
A Csilicsala csodái folytatásos rádiójáték széles körű, országos népszerűséget biztosított számára. A műsort 1953 nyarán kezdték sugározni, havonta egy alkalommal vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között volt hallható. A varázslót Ráday Imre alakította.
Lakásán antropozófiai összejöveteleket tartott, amelyeken a fiatal Montágh Imre is részt vett. Török Sándor műveit francia, olasz, portugál nyelvekre is lefordították.
Új vásárló vagyok!
új vásárlóval indíthatsz rendelést............