Falvak, mezővárosok az Alföldön [antikvár]

Volt könyvtári példány. A könyvtest félrenyomódott.
A történeti Magyarország természetes határok között helyezkedett el az Alpok és a Kárpátok hegyvonulatai által koszorúzott Kárpát-medencében. Az Alföld, pontosabban fogalmazva a Nagy Magyar Alföld a medence síkvidékének nagyobb részét öleli fel, a Bodrogköztől, Rétköztől, Nyírségtől a központi területeken át (Hajdúság, Hortobágy, Nagykunság, Jászság, Körös-Tisza-Maros köze) a Duna-Tisza közéig, a Bácska, Bánát területéig, amelyek az Alföld legdélebbi részét alkotják. A magyar történelemben döntő esemény az, hogy az avarok, majd a magyar népvándorlás újabb hulláma érte el a Kárpát medencét a VI-IX. században, s vették birtokba a tágas síkot, vízben, rétben, legelőben bővelkedő nagy tájat. A feudális magyar államhatalom megszilárdulásával egyidőben, az Árpád-házi királyok uralkodása idején szilárdult meg a településhálózat is, stabilizálódtak a települések, falusi, városi, mezővárosi keretek között. A településfejlesztésben számos tényező emelhető ki, amelyek alapvetően befolyásolták a településszerkezet alakulását. Döntő az a XIII. századi depopulációs folyamat, amely során megritkult az Alföld településállománya. Nagymértékben gyorsította ezt a mongol-tatár hadak dúlása is 1241/1242-ben. Ezt követően a településfejlődés fellendült. A XIII-XIV. században nagyobb tömegű népesség vándorolt az Alföldre. A nomád jászok és kunok szállták meg a Duna-Tisza köze tágas, futóhomokkal borított területének jelentős részét, hasonlóan az Alföld központi területét, a Tisza két oldalán meghúzódó termékeny rónát, a későbbi Jászság és Nagykunság vidékét. A depopulációval szükségszerűen együtt járó településkoncentráció is az alföldi mezővárosi fejlődést mozdította elő, melynek gazdasági és társadalmi alapjait az árutermelő jellegű, nagy méreteket öltő állattenyésztés teremtette meg. A XV. századi és XVI. század eleji prosperálást a török hódítás akasztotta meg a század közepén, s a század végi (tizenötéves háború), a XVII. század közepi (Szejdi járás 1660-ban, általános török offenzíva) és végi háborúságok (törökök kiűzése) nagy szenvedést és pusztulást zúdítottak az Alföld településeire. Annak ellenére, hogy a XVI-XVII. században a zárt, s földrajzi adottságai miatt védett vidékek kivételével (Bodrogköz, Rétköz, Szabolcs és Szatmár egy része, Bereg) az alföldi területek döntő többsége elnéptelenedett, pusztává alakult át, több kedvező helyzetű település, mezőváros és falu erősíthette státusát.