Tudóspásztor [antikvár]

Előszó A spiritualitás komoly hiány lett a 21. század művészeti, politikai, társadalmi, gazdasági életében. A szakralitás ezen hiánya sokakban kultúrapesszimizmust váh ki, másokat viszont az örök értékek keresésére serkent, alkotásra, önmaguk fölé kerekedésre buzdít. Pécsi Sándor kötete is az elidegenedett emberek ehdegenedett társadalmának „átokmalmában" íródott, ahol a népi, paraszti ősi tudás veszendőbe menni látszik, ahol az emberek Istennel és a természettel való, korábban eltéphetetlen köteléke meglazuh. Nyomában a Babilon-kapitalizmus elszabadult poklával és kríziseivel, A versek átívelik az írott és íratlan emberi történelmet, „függő keletkezésben" szövögetik és jelenítik meg a régi és mai idők szereplőit, történéseit. Atlantiszt, Ozirisz feldarabolását, Babilon Tornyát, a szentembert, a libatolvajokat, a kapcabetyárokat. Törekedvén az érthetetlen megértésére, önmaga megfogalmazására, keresvén a jót, az igazat, a megkérdőjelezhetetlent, és ez utóbbiak megidé-zését, megörökítését tűzvén ki célul. Es ebből az emberi nyomorúságból és a keseríiség hömpölygő áradatából kiviláglik a megújulás reménye, hogy még rendbe jöhet minden, megjavulhat a világ. Ezért a látlelet a világ káoszáról. Az öt nagy gondolatkörre osztott versek kvintesszencíája az egy szem búza, a jó mag elvetése, hogy a földben megeredjen, kihajtson. A párhuzamos világok abszolút terének földjében, ahol nekünk, embereknek gravitációs pontunk van, ahová beszúrhatjuk pásztorbotunkat, és égre emelhetjük tekintetünket. Fontos az, hogy ez az életigenlés itt a Földön élő emberek életéből, tetteiből, tudásából sugározzon, magatartásukból legyen kiolvasható, mert valamiképpen sorsunk megélése tesz hitelessé bennünket. Pécsi Sándor népi iparmíívész, fafaragó a versírás mellett, aki mind életszemléletében, mind egyéb írásaiban szerencsésen ötvözi a magas kultúrtörténetet, vallásfilozófiát a népi mondavilággal, a sámán és táltos hagyományokkal. Ez a hatalmas ív, amelyet térben és I