Trombita [antikvár]

HAZ ES OTTHONUjjnyira elhúzom a függönyt, és látom, összehajolnak. Sejtelmem sincs, mióta sündörögnek ott. Sötétedik. Reménykedem: talán eltűnnek, és kiderül, hogy ez is csak fantazmagória volt - mint az egész életem. De még mindig ott vannak, és rettentő gyanúsak. Az újságok képein teljesen valószerűtlennek látszom. Nem hasonlítok a magamról őrzött emlékre. Furcsán érzem magam. Eddig úgy tudtam, hogy egyszerűen csak önmagam vagyok. Olyan könnyű volt, fájdalmatlan.Vissza kell húzódnom a búvóhelyünkre, el kell menekülnöm a hajcihő elől. Az állatok szerencsésebbek, ők ilyenkor a homokba dugják vagy a páncéljukba húzzák a fejüket, elrejtik, mintha nem is létezne. Nekem is ugyanott fáj, ahol Jossnak az utolsó hónapokban. Szúró fájdalom a bal oldalamban. Csak nem fog ugyanaz a betegség elvinni minket?Láttam egyszer egy filmet, az Életbiztosítást, amelyben egy halálán lévő, ziháló férfi magnóra mondja az élettörténetét. En is így érzem magam. Nem öltem meg senkit. Nem tettem semmit rosszat. Ha készítenék egy ilyen magnófelvételt, Colmannek készíteném.