Sebő - Nagy László [antikvár]

Elmúlnak az őszi versenyek mindannyiunknak. Úgy is, ha a ragyogó csikót nem futtattuk ronggyá - a Pegazust, ahogy a költők nevezik. Hagyjuk is a lovat, szóljunk magunkról, vágtató, egész lényünkben éneklő valónkról. Ez a lény aki vagyunk, a Só tömör gyöngyeivel ékes, fáradt és izzadt, mert a látomást óhajtotta szelíden betörni. Vigasza ezért nem lehet semmilyen kupa - a költő az általa felfedezett igazság további életéről töpreng. Az énekelt költészet idejében nem volt kilátástalan a költő ügye.