Ringató [antikvár]

1 ^ r ELOSZO Pszichológiai kutatások egész sora bizonyitja, hogy a zenei nevelés a kisgyermek értelmi és érzelmi fejlődésének egyik leghatékonyabb eszköze. Szerencsések azok a kisgyermekek, akiknek szülei Gróh Ilona Ringató foglalkozásain tanulták és tanulják meg azt, hogy miként lehet szeretetteljes, élményteli pillanatokat szerezni az éneklésen keresztül úgy, hogy közben a kicsik zenei érzékenysége, a szép zene iránti fogékonysága észrevétlenül fejlődjék. Az anya vagy az apa énekhangja, a dalt vagy a mondókát kísérő játék vidám pillanatai olyan egymásra figyelést, egymásra hangolódást hoznak létre, amelyek intenzitásuk és koncentráltságuk tekintetében talán semmilyen más, szülő és gyermeke közti társas tevékenységgel nem összemérhető. A szülő csak a gyermekére, a gyermek csak a szülőre figyel. Mindeközben a gyermek örömét leli a dalokat kísérő ritmikus mozgásban, tapasztalatot gyűjt a beszéd és a zenei hang jellemzőiről, élvezi a hangerő, a hangszín és a hangmagasság változásait, testével megérzi a dal vagy a mondóka lüktetését. Örömét leli a szavakban, tanulja anyanyelvét, a tréfás mondóka megnevetteti, az ének szép dallama lelke mélyére hatol. Ebben a folyamatban a megfelelő, értékes zenei és dalanyag kiválasztása és használata elsődleges fontosságú. Ez a könyv ebben a tekintetben példaértékű minden zenepedagógus számára, függetlenül attól, hogy a zenei képzés mely szintjén tanít. A könyv anyaga a legnagyobb gondossággal válogatott, mivel a szerző tudja, hogy a gyermeknek „csakis művészi érték való [ ]]" [Kodály Zoltán: Gyermekkarok, 1929)