Bővebb ismertető
Kreatív Zenei Műhely - „Ars poetica helyett"
„Az ember lényegéből következően vallásos, és ugyanilyen alapon művész is, hiszen állandóan azzal kísérletezik, hogy látomásait valóra váltsa, a titokzatost a józan ész számára is felfoghatóvá tegye. Ez sohasem sikerül tökéletesen, és az ember csak akkor találhatja meg belső egyensúlyát, ha beletörődik, hogy korlátai vannak. Ám hitét sohasem szabad elveszítenie, és azt az érzést sem, hogy egy magasabb cél szolgálatában áll, tágabb valóság része, mint amit valaha is felérhet ésszel." (Yehudi Menuhin)
Hajlott asztalra teszem a lantom, nem győzöm dallal, nem bírom szóval, selyem-idegbe tépázni fájna. Szél tép a húrba: magától szólal. (Po Csü-Ji: Lant - ford. Weöres Sándor)
„A zene érlel. Mint imában a bűnös, vagy mint nyers vasak a villamos tekercs alatt, ( ) átváltozol az áramában " (Szabó Lőrinc: Kis Klára énekel - részlet)
„Sajnálnám, ha hallgatóimat csak szórakoztatni tudnám; szeretném őket jobbá is tenni." (Georg Friedrich Händel)
„Minden zene célja és végső értelme csak az lehet, hogy Istent dicsőítse és az elmét felüdítse." (Johann Sebastian Bach)
„ amikor a matrózok valami nagy terhet akarnak felemelni, vagy mikor felhúzzák a horgonyt, közös éneklésbe kezdenek. Az éneklés összetartást és energiát ad nekik. Pontosan ez hiányzik a művészekből." (Vincent van Gogh)
„Ha »a vallásos művész« mai rendeltetési helye egyáltalán megjelölhető: az egyedül a végletes türelem és testvéri megosztozás posztja lehet. S talán épp ezzel, hogy valameny-nyien, kivétel nélkül a lehető legtávolabbra kerültünk - jutottunk legközelebb egy „evangéliumi esztétika" megvalósításához." (Pilinszky János)
„ emelt fővel indulok, mindennel szembeszállva az igazi cél felé, az igazi művészet felé, amely szereti az embert - örömével, bánatával, szenvedésével együtt él." (Muszorgszkij)
Szép a Paradicsom, de a Getsemáne még szebb." (Vincent van Gogh)
Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt; a Nyugat, majd szellemi utódja, a Magyar Csillag megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapnak is.
Olyan művekről ismert, mint az Apokrif, Harbach 1944, Ravensbrücki passió, vagy rövid epigrammáiról mint a Négysoros, Mire megjössz vagy Harmadnapon. Életművében a 20. század kegyetlen világát elemzi, leképezvén az ember magárahagyottságát, a létezés szenvedése elől való menekvés hiábavalóságát, az élet stációit átható félelmet és rémületet.
Költészetén megfigyelhető az 1940-es évek alatti lágertapasztalatai, a keresztény egzisztencializmus, a tárgyias líra s katolikus hitének hatása, melyek ellenére nem tartozik a hagyományos értelemben vett, szakrális témájú úgynevezett papi írók katolikus irodalmába, minthogy elutasította a vallásos és a profán irodalmat elválasztó falat („Én költő vagyok és katolikus”).
Líra mellett az epika és a dráma műnemében is alkotott. Esszéi és esszészerű prózakölteményei (Meditáció, Bársonycsomó) versesköteteiben jelentek meg, 1977-ben adták ki a „Beszélgetések Sheryl Suttonnal” című párbeszédes regényét, 1957-től kezdve pedig gyermekeknek írt verses meséket (Aranymadár, A Nap születése).[25] Drámái az 1974-es „Végkifejlet” című kötetében szerepelnek először, köztük egyfelvonásosak (Urbi et orbi – a testi szenvedésről, Élőképek) és hosszabb színművek is fellelhetőek. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja 1998-tól.