Csendül a nóta 5. [antikvár]

A MAGYAR NÓTA Pápai Molnár Kálmán Ha kérdik tőled: mi a magyar nóta? Csak annyit mondj, hogy könnyet virágzó fa. Fájdalmunk-szülte halk panasz. Karunkat edzó' büszke dac, Veszély percében kürt, amely rikolt. Sebzett lélek, mely felsikolt. Zokogva búgó lelki orgona, S hazaszeretetünk gyöngyöző bora. Gyümölcsöt termő zöld vetés, Pirosparázsos lüktetés. Szerelmi hárfa, bánathegedű. Sötét felhólc közt csillogó derű. Epedő sóhaj, gyönyöradta kín. Szerető szívek vágyó ajkain. Hírnök, mely édes titkokat susog, Harmatforrás, mely bennünk fölbuzog. Szívünk tornyában konduló harang, Föltámadásra hívó égi hang. Hitünk oltárán aranyveret. Vágyódás érte, kit szívünk szeret, Magyar lelkünknek epedő szava. Piros-fehér-zöldet termő rózsafa. Gyógyító fű, mely sebeket hegeszt, Egy korty ital, ha szomjúság epeszt. Zengő zsolozsma zöld mezólc felett, Örökifjú, mert annak született! „DALOS ERDŐ" (A költő, dalköltö alapította az egykori FRÁTER LÓRÁND TÁRSASÁGOT, annak első elnöke volt.)