A keresztyeni gyülekezetben valo isteni diczeretek [antikvár]

I. A Prxdicatio Vtan VALÓ KÓ N I Ó R G E S O K, AZ ANIA SZENTEGHAZNAK EL- lenfcgi ellen, Atta isten tarts meg minket, cs icnt Fgcdbcn hitünket, ronts meg mi ellcnf^gúnkct es mindé kegeticn eket. KicaChriftuft haborgatni, cs 0cntickibolle vetni akariac ótet rotany, es hiuciben kcrgetny. Chrűskivág vraknak vraes chafaroknak Cbá Para/i elcntffed íftcfegedet,cstord mcgellcfcgidct. Tarts meg minden hiucidctte fegény Kcreg-tienidet, hogy diczrheflíjctegcdet, tarts egycsfcg ben ncpedct. O Szent Lelek aldot Iilen,vfga^taIIy minket c főidőn, leg ielen mifűkfcgűnkbcn^es minden kc feriif^gúnkben. Neuelly minket az igaz hitben,Chriftufaak ef meretbien, vigy minket fent Pcrelmédbe, es hol-tuncvtanorombc. Adg bckcflegot Vr Iften az mi udonkben c foI . dón, mert ninczen nekünk tóbfenki bay viiionc Hadakozonc^ hanem czak te Vr Ifttn* A íj íouc! Az énekeskönyvnek más helye volt a XVI. század életében, mint a XVIII. század harmadik harmadát követően. A templomi hívek többsége az akkor még virágzó mezővárosokban, sőt városokban is alig tudott olvasni, viszont az agy fogékonyabb volt gyakrabban hallott, elég hosszú énekszövegek megtanulására is. Énekeskönyv — cantoniale — elsősorban a kántor kezében volt, aki az ismert énekek versszakainak rendjét abból nézte, az ismeretlenebb szövegeket pedig abból olvasta fel és énekelte elő soronként a híveknek. Könyve volt természetesen a papnak, egyik-másik polgárnak, és volt talán az iskolának is néhány példánya. Ez esetben a legjobb hangú tanulóknak kezébe is juthatott könyv, mert ahol iskola volt, ott a mester tanulóinak karára támaszkodva vezette az éneket. Ahol nem volt iskola, ott egy-egy olvasni tudó jobbágy volt az előénekes. Még e korlátolt használat mellett is hamar pusztultak az énekeskönyvek. Az állandó igénybevétel állandó rongálást jelentett. Azért olyan sok a régi magyar könyvek között az énekeskönyv-töredék, az unikumpéldány, a példány nélküli puszta emlék. (A német bibliográfia is számos unikum és elveszett énekeskönyvet tart nyilván a XVI. és XVII. századból.) Nem véletlen, hogy a, két legrégibb, teljes épségben fennmaradt énekeskönyv — az 1566-os Váradi énekeskönyv és az 1569-es debreceni egyetlen példánya — külföldi könyvtárakban őrződött meg napjainkig. Az utóbbi a boroszlói (wroclawi) városi könyvtárban maradt fenn, s jelenleg az ottani egyetemi könyvtár őrzi, az előbbi pedig — jelen fakszimilénk alappéldánya — a wolfenbütteli könyvtárban. August braunschweig-wolfenbütteli herceg (1579 — 1666) ifjú korától kezdve szenvedélyes könyv- és műgyűjtő volt. Felvásárló ügynökeinek hálózata nem kis konkurrenciát jelentett a Rudolf császár részére Prágába szállító megbízottaknak. August hercegnek a császár halála után a prágai könyvtár számos művét sikerült megszereznie. Sok e^éb ritkaságon kívül nem kevesebb, mint tíz Corvinát gyűjtött könyvtárába. Ezek mellett csak jelentéktelen szerzeménynek tekinthette a legfeljebb csinos, préselt bőrkötésével jeleskedő, alig 60 — 80 esztendős,