A hangok világa V. [antikvár]

Az V. szolfézsosztályban főként a „bécsi klasszicizmus'' zeneirodalmával foglalkozunk. Eredetileg a „legelső osztályba" tartozó, vagyis a legkiválóbb költőket, írókat nevezik klasszikusokwűA: (classis: latin szó = osztály). A 18. század második felében főként Bécsben működő „klasszikus'* zeneszerzőket (Haydn, Mozart, Beethoven) összefoglaló névvel,,bécsi klasszikusoknak!' hívjuk. JOSEPH HAYDN (1732-1809) így emlékszik vissza életének első szakaszára: „1732 március utolsó napján születtem az alsó-ausztriai Rohrauban. Apám bognármester volt, nagy zenekedvelő. Kótát nem ismert, de tudott hárfázni, ötéves koromban már én is énekeltem műsorának rövidebb darabjait. Ez arra bírta apámat, hogy zenei és egyéb tanulmányok elvégzésére beadjon egyik rokonunkhoz, a hainburi rektorhoz. (Ez a rektor aztán sokféle tanulmányra fogott, amiért hálás vagyok neki, noha házában több volt a verés, mint a koszt.) A mindenható Isten főleg a muzsikában gyors felfogással áldott meg, úgyhogy már hatodik életévemben miséket énekeltem a templom kórusán s már tudtam valamit a zongorához és hegedűhöz is. Mikor hétesztendős voltam, Reutter bécsi karnagy ~ átutazóban - véletlenül meghallotta gyenge, de kellemes hangomat a templomban, s felvett kórusába, itt tanulmányoztam aztán az ének, a zongora- és hegedüjáték művészetét. Igazi mesterem voltaképpen nem is volt, mindenben magával a gyakorlattal kezdtem, a zeneszerzésben is. Inkább csak hallgattam, semmint tanulmányoztam a mások műveit: viszont minden műfajban a legszebbet és a legjobbat hallottam, amiakkonban hallható volt, - és ilyesmi sok akadt akkor Bécsben, ó, de milyen sok! Tehetséggel és szorgalommal jutottam előbbre; fiatalemberek megtanulhatják a példámon, hogyan válhatik a semmiből idővel mégis valami, mert bizony mindaz, ami vagyok, a szorongató szükség műve. - Tizennyolc éves koromig énekeltem a szoprán szólamot szép sikerrel, részben a Stephansdomban (Szent István székesegyházban), részben az udvarnál. Mikor aztán elveszítettem hangomat, nyolc éven át keservesen, leckeadással kellett kenyeremet megkeresnem. Sosem szereztem volna meg a szükséges ismereteket, ha zeneszerzői buzgalmam nem tartott volna ébren éjszakákon át" - Munkájára felfigyelő jóakarói bejuttatják az Eszterházy hercegek zenekarába. Ennek karmestere lett 1762-ben, és az is maradt 28 éven űf, Kismartonban és Eszterházán (így Haydn hosszú időt töltött Magyarországon is!!.Gyermekkorából hozta az osztrák népzene ismeretét; a bécsi Stephansdomban megtanulta a magasrendű műzene szépségeit, s főként saját szorgalmából elsajátította a zeneszerzői ismereteket. Most azután mindezt összefoglalva ontja a müveket. ,JIercegi gazdám minden munkámban kedvét lelte-, itt egy zenekar élén kísérletezhettem, javíthattam. Amellett senki sem volt körülöttem, aki zavarhatott, vagy gyötörhetett volna, - kellett, hogy eredetivé váljak.'* Á zenekedvelő herceg halála után Bécsbe költözött. Nemzetközi hímeve ekkor emelkedett a legmagasabbra (londoni hangverseny-körutak). 1809-ben halt meg Bécsben. WOLFGANG AMADEUS MOZART (1756-1791). A zenetörténetben egyedülálló zenei tehetsége (szinte legendás hallás!) ~ fiatalkorának szerencsés külső adottságai - mérhetetlen szorgalom: talán megmagyaráz valamicskét Mozart kivételes nagyságából. 1756-ban született Salzburgban. Apja, Leopold Mozart gyakorhtt pedagógus, maga tanítja, neveli fiát; otthonukban állandó a zenélés, már hatéves korában megkezdődnek a hangversenykörutak, melyeken nemcsak a kis Mozartot ismerik meg Bécsben, Párizsban, Rómában, Londonban, de ő is megismerkedik szinte minden megismerésre érdemes zenével Hétéves korában már kiadják hegedűszonátáit, tizenkétéves korában operát komponáltat vele a császár. Hosszabb ideig Salzburgban dolgozik: tehetségének a kisváros élénk zenei életével a legelőnyösebb indulást adja. Később azonban Bécsbe megy, s megpróbál állás nélküli, szabad zeneszerző lenni, műveiből élni. Biztatóan indul: a bécsi hangversenyek egyik legbecsültebb zeneszerzője, zongoristája. Ám minél magasabbrendű, minél komolyabb művek kerülnek ki kezéből, annál inkább „kimegy a divatbóf: a kezdeti sikerek után a mellőztetés, nélkülözések, szinte nyomor évei jönnek. Közben mégis fáradhatatlanul komponá^a újabb, s egyre megindítóbban nagyszerű müveit. Mintha korai halála (meghalt 1791-ben, 35 éves korában) kényszeritette volna előre, hogy annyit írjon néhány év alatt, amennyi mások kétszer ilyen hosszú életére is sok lenne. ,//em tudok költői módon írni, nem vagyok költő. Nem értek a fény és árnyék művészi elosztásához, nem vagyok festő. Még arcjátékkal és mozdulattal sem tudom gondolataimat kifejezni, nem vagyok táncos. De mindezt tudom hangok útján: muzsikus vagyok."