Bővebb ismertető
ELŐSZÓ
Üdv az Olvasónak.
„A Krisztusnak beszéde lakjék bennetek gazdagon íígy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek "
(Kol. 3:16)
Örömmel teszek eleget a megtisztelő kérésnek, hogy az evangéliumi énekirodalom ez újabb kiadványához előszót írjak.
Szerencsés gondolatnak tartottam az EVANGÉLIUMI KARÉNEKEK és a GEDEONITÁK ÉNEKEI c. karénekes könyveknek egy kötetben való kiadását. Valóban nagy hiányt és szükséget pótolt ez újabb karénekeskönyv kiadás. Amint értesültem, ez a kiadás rövidesen el is fogyott, ami azt igazolja, hogy énekeseink éhezik és szomjazzák az - úgy szövegében és ritmusában, mint dallamában és harmóniájában - evangéliumi szellemet lehelő karműveket. Ezért örülök, hogy kiadó Testvéreink a „KURT" valamikor megjelent mellékleteit most gyűjtemény formájában adják kézbe énekeseinknek, amit ők bizonyára nagy hálával és örömmel fogadnak majd.
Az utóbbi években több gyűjtemény jelent meg felekezeti kiadásokban, amelyekmodern irányzatú karműveket tartalmaznak. Ezek a kompozíciókzenei szempontból magas kultúrát képviselnek ugyan, de amelyek mégsem annyira az istentisztelet keretébe, mint inkább a hangversenydobogóra illenek. Éppen ezért felbecsülhetetlen értéket jelentenek az éneklapokban megjelent mélyenszántó lelki, evangéliumi énekek, amelyek úgy az istentiszteletek, mint az ifjúsági szolgálatok keretébe isbeillenek.
Az ének és zene szolgálata az Ószövetségtől kezdve az Újszövetségen keresztül az istentiszteletek integráns, szervesen kapcsolódó, elmaradhatatlan része volt. Az ma is és a mennyben is így lesz. (Jel. 14:2-3.) Épp ezért ezekre a szolgálatokra nagy súlyt fektetnek minden vallási közösségben.
Az idők vége felé haladva saj nálkozva látj uk, hogy a Sátán mennyire igyekszik betörni a gyülekezetekbe, az Isten népe közé. Három támadási felületre kívánom felhívni a figyelmet: 1. öltözködés, 2. ének-zene, 3. magatartás. Ezeken keresztül ugyanis jó, vagy megtévesztő (idegen) szellemi erők hatnak reánk, amelyek (ha