Leoncavallo: Bajazzók [antikvár]

PROLÓG TONIO: Szabad? Szabad? Nagyérdemű közönség! Bocsánatot, hogy csak magam jövék ki, Én a prológ vagyok! A hajdani maskarákat hozván most színre a szerző, Élesztni vágyik némiképp a múlt szokásit S ez okból küldött elétek. De most nem ezt üzeni ám: A könny, amelyet ont szemünk, az hazug; Minden gyötrelmünk, mindenféle jajunk Ne bántsa szívetek! Nem! Nem! Ma szerzőm nem így tesz! Egy darab életet óhajt tárni elétek, Mert néki elve, hogy ember a művész S kell, hogy az emberi szíveknek írjon! A való az, mi ihleté! Hogy egykor elmerengett, Emléke fészkiből egy dallam csengett S megírta, valódi könnyekben ázva, égő lázban, Hogy szíve dobbant, vére forrt! Most majd láttok szeretni, Mint künn az élet piacán szeretnek, 5 i