Az álmok ura [antikvár]

Az álmok ura Amikor Markó Iván - a XX. század Balettjének, M társulatának szólistája -1979-ben, hétesztendei t< hazatér Magyarországra, és az Állami Balettintézet végzős hallgatóival Győr városában megalakítja saját együttesét, kézenfekvőnek tűnik, hogy azt egyszerűen Győri Balettnak nevezzék el. A táncszínház fogalma ekkor még világszerte is kevéssé népszerű, Kelet-Európában pedig jószerivel ismeretlen. Valószínűleg maga Markó sem merné ez idő tájt határozottan kijelenteni, hogy valójában színházat akar teremteni, olyan teátrális összművészetet, amely leginkább talán a wagneri Gesamtkunstwerk eszményéből táplálkozik. Mindenesetre már az első, bemutatkozó produkcióval egyértelműen vállalja a táncszínpadon szokatlanul erős drámaiságot. Pedig A nap szerettei még a győriek kifejezetten „táncos" darabjai közül való: a történés, a cselekmény, de a szcenikai apparátus sem tölti még be a későbbiekben majd oly erőteljesen meghatározó szerepét. Itt még az emberi test szinte az egyetlen kifejezési eszköz; a puritán színpadkép és a visszafogott világítás egyaránt a csapat jelentőségét hangsúlyozza. Mégis, A nap szerettei már kétségkívül táncszínházi programdarab. Amikor a Győri Balett bemutatkozásul eltáncolta egy életre vetett, mindinkább öntudatra ébredő emberi közösség sorsvállalásának csakazértis-apoteózisát, akkor ezzel egyszersmind az együttes, a csapat saját érzelmeit, vágyait, sót: megsejtett, jövőbeli konfliktusait is kifejezte. S úgy tűnt, a közönség tökéletesen megértette a produkciónak ezt a személyes, mondhatni, hitvallás jellegét - s ami ennél is fontosabb: megérezte, hogy az ősi napkultuszt és termékenységmítoszt idéző színpadi rituálé szín házeszményként is felfogható. Már itt megmutatkozott a Markó-koreográfiának az a különös eklektikája, ami a hétköznapi, úgynevezett „közérthető", olykor pantomimes mozdulatvilágot megkapó természetességgel viszi át táncba, s a folyamatot visszafelé, mintegy lebontva is alkalmazza: a nagy ívű, „röppenóen" táncos kompozíciókat újra elemeire bontja, alapgesztusokra egyszerűsíti. Ez a módszer ritmikai szempontból is meghatározó, szinte „lélegezteti" a produkciót, a csoportmozgások szakrális, keményen ütemes részletei gyakorta mintha csak fellebegnének, s valami lírai tónusban élnének tovább. Az út, amelyet a Nap, a mindent éltető elem s a Föld, a minden élőt befogadó bolygó „nászából" megszülető Ember, majd embercsoport az öntudatlan és önfeledt létezéstől a méltó létért folytatott küzdelem vállalásáig bejár, csak úgy válhat intenzív színházi élménnyé, ha a táncszínházi előadók csoportja az egyéni átéltség szuggesztiójával is hatni tud -Markó Iván tehát kezdettói számít táncosai színészi képességeire is.