Faragás [antikvár]

Részlet a könyvből: "A fa- és csontfaragás a magyar népművészet egyik legszebb, legváltozatosabb ága. A fennmaradt legrégibb tárgyak kora nemigen haladja meg a másfélszáz esztendőt, de kétségtelen, hogy a nép sok-sok százada faragja a mindennapi élet használati tárgyait, amelyeket gazdag képzelete különféle díszítményekkel szépít meg. Amikor a magyar népi faragóművészetről beszélünk, mindenekelőtt a pásztorművészetre gondolunk. Nehéz élete volt a pásztorembernek, de függetlenebb volt az urasági cselédnél, a falubeli szegényparasztnál; az állatok mellett jutott ideje a szemlélődésre, a természet megfigyelésére, s ha megvolt hozzá a tehetsége és a szükséges anyag - a fa, meg a szaru -, gyönyörűen kifaragta és díszítette használati tárgyait: a kampót, botot, ostort, baltanyelet, csanakot (ivócsészét), kanász- és ivókürtöt, a víztárolásra szolgáló kobakot, a só- és paprikatartót, a kenőcstartókat, a késnyelet, a főzőkanalat, a tükröst, borotvatokot, gyufatartót, dohánydobozt, furulyát, óraláncot stb."