Bővebb ismertető
Művészeteh + műalkotásoN+jótékonyság • 2017 •
A Rotary Club Győr Rába Art Agora «művészeh+műalkotásoh+jótéhonyság» hezdeményezése nemes küldetésre vállalkozik Teret kíván adni a művészek és mecénások találkozásának. Azt kívánja szolgálni, hogy Győrhöz és a régióhoz kötődő művészek és alkotásaik nagyobb publicitást, s egyben elismertséget kapjanak, s ezzel formálódjon, gazdagodjon a művészet iránt fogékony, a gazdasági és társadalmi életben
is proaktív támogatói kör. •
A kezdeményezők szándéka szerint 2017-től évente nagyszabású kulturális program keretében rendeznek jótékonysági célú aukciót, melyen lokálpatrióta művészek által felajánlott műalkotások kerülnek bemutatásra, árverezésre, miközben olyan művészeti ágak, mint zene, tánc, költészet kísérőprogramja teszi
kerekké az eseményt. •
Az alkotók által aukcióra felajánlott művek hozott értékét a Rotary Club Győr Rába jótékony célra fordítja: győri művészeti képzéssel foglalkozó általános- és középiskolák valamint felsőoktatási intézmények, tehetséges tanulói, hallgatói, fiatal, pályakezdő művészek támogatására, ezzel is segítve a Széchenyi
Egyetemen induló művészeti képzést. •
Hisszük, hogy ez a kezdeményezés is erősíti El Kazovszkij által megfogalmazott gondolat realitását: „A művészet az egész világot folyamatosan fölfedezi és értelmezi, ugyanúgy mint a filozófia, a vallás
vagy a tudomány. Csak más a fókusztávolság." •
Ez a kiadvány a Rotary Club Győr Rába művészeti archívuma, amelyben bemutatja azokat az alkotókat, akik a klub által kezdeményezett Art Agora Projekt 2017 kiállításain felajánlott műveikkel bemutatkoztak, megőrzi azokat az alkotásokat, amelyek eredetije az Egy este a művészetért elnevezésű jótékony célú árverésen és fixáras vásárlás során, hivatásukat betöltve, áldozatkész mecénások, vásárlók, adományozók tulajdonába került.
„A művészet első feladata, hogy megszépítse az életet."- írja Nietzsche.
ElgondolNodtam, milyen összefüggés található a Rotary és a művészet l^özött. Eljutottam a Rotary négy alapkérdéséhez, melyeidet mindig szem előtt tartunN, melyehre választ adnunk, mielőtt cselel^szünk. Ez a filozófia érvényes a művészet vonatl^ozásában is:
Igaz-e?
• A művészet mindig igaz, talán a legigazabb. Tisztességes-e minden érintett számára?
• A tisztesség nem lehet hérdés ebben a műfajban. Elősegíti-e a barátságot és a jó akaratot?
• A művészet mindig pozitív hatással lehet ránk, összekapcsol, közösséget formál,Jótékony tettekre sarkall. Javát szolgálja-e minden érintettnek?
• Csak rá keli nézni egy képre, egy szoborra, meg kell hallgatni egy zeneszámot, látni egy táncot. Ezeknek gyógyító ereje lehet, és van is.
A művészet és az emberi civilizáció szorosan összetartozik. Mert a művészet örök igazság, tisztesség, jóakarat, és eredendő célja is az, hogy az emberiség javát szolgálja.
Ezen gondolatokkal ajánlom mindenki figyelmébe az Art Agora jótékonysági estjét a művészetekjegyében.
Mészáros Zoltán
Az Art Agora kezdeményezés nemes küldetése, hogy a győri és a városhoz kötődő művészek alkotásai nagyobb publicitást, s egyben elismertséget kapjanak, s ezzel formálódjon a képzőművészet iránt fogékony polgárok köre. A tízes években megindult és egyre látványosabban fejlődő győri művészeti élet alkalmas és képes arra, hogy éves rendszerességgel különféle akciókon mutassa be produktumait, régiónkban maga köré vonzza azt az értő, egyben vásárló közeget, mely támogatja és élteti. Az Art Agora kezdeményezés olyan üj fórummá válhat, amely segítheti a különböző művészeti ágak együttműködését és ezzel a győri művészeti szcéna folyamatos jelenlétét a hazai vagy akár a közép-európai térben is. • Napjainkban a művészeti ágak nem különülnek el mereven egymástól, közöttük a kapcsolat élénk és termékeny Az alkotói körök folyamatosan kommunikálnak egymással, egyik terület hat a másikra és viszont. Az Art Agora kezdeményezés abban is újszerű, hogy ezen transzkulturális érintkezést támogatja, már első rendezvényén bemutatkozási lehetőséget kapnak a képzőművészeten túl más művészeti ágak is. • További újdonsága ennek a kezdeményezésnek, hogy mind képzőművészeti akcióiban, mind transzkulturális produkcióiban kiemelkedő szerepet kíván adni a fiataloknak, az üj generáció tehetségeinek. Látjuk, tapasztaljuk, hogy Győrben és térségében egyre több művészeti szerveződésjelenik meg a klasszikus intézményi bázisok mellett. Ezeket a fiatalok új generációja élteti, akik művészeti innovációkat hoznak létre, szinergiát teremtenek, és ezzel nemcsak a megújítást szolgálják, hanem a város és térsége szellemi, kulturális tereinek jövőjét is formálják. • Váljon az Art Agora missziója ezeknek a művészeti tőrekvéseknekjó szolgálójává, segítse a különféle magas minőségű, igényes, művészi értékekben kiemelkedő alkotások megteremtését és eljuttatását azokhoz, akinek a kultúra, az "élet sója".
Rechnitzer János