Miskolci művészek - 32 művész portréjával [antikvár]

Miskolc képzőművészete 1918-1948 A magyar művészettörténet írásnak régi, még a múlt század hatvanas éveire tehető vitája a 20. század első felének korszakolása. Egyik álláspont az 1919 és 1945 időintervallumot (ez alapján készült az Akadémiai Kiadó „A magyarországi művészet története" sorozat e korszakot tárgyaló kötete „Magyar Művészet 1919-1945"), még a másik az 1910-körüli éveket és a negyvenes évek végét, az ötvenes évek elejét, a dogmatikus, voluntarista művészetpolitika kezdetét jelölte meg periódushatárként. (1) Mindkét esetben azonban kiinduló tényként kezelték, hogy az első világháború traumája, majd Oroszországban a szocialista forradalom komoly változásokat indukált a művészetekben is Európa-szerte. Magyarországon a Tanácsköztársaság eseményei és az 1920-as trianoni békeszerződés következményei még bonyolultabbá tették a helyzetet és vált még sajátosabbá és ellentmondásosabbá a magyar szellemi élet, az irodalom, a művészetek helyzete. Korszakunkban, egy dologban egyetértettek mind a konzervatív, mind a forradalmi kulturális elit vezéregyéniségei: vége a régi világnak Csak amíg az egyik pólus a keresztény nemzeti felbuzdulásban, a nemzetien sajátos tradíciókra építve képzelte el a kultúrpolitika reneszánszát (Gerevich Tibor, Klebersberg Kunó), addig a másik oldal a hitetlen individualista művészettel szemben egy új hitre, új erkölcsi világérzésre, konstruktivista magatartásra épített programot hirdetett (Hevesy Iván, Kassák Lajos). Európában a háborús kilábolás éveit követően a képzőművészet korszakos jelentőségű eseményeit a politikai és gazdasági viszonyok alakították. Amíg a szellemi életet a húszas években konjuktúra, addig a harmincas évek közepétől a folyamatos depresszió jellemzi. Párizs jelentősége múltjához képest csökken, a modernizmus szélsőségeinek átértékelődése nyomán az autonóm művészeti gondolkodás megvédésében az École de Paris szellemi közege jár élen, és Picasso munkássága jelentette a „rend, tárgyias-ság, örök igazság" vágyához igazodó újat teremtés etalonját. Berlin találkozó-pontja lett a művészeti mozgalmaknak közöttük is világjelentőségű volt a weimari, majd dessaui Bauhaus és a Sturm nyitott kiállító és lapkiadó intézménye, ahol a magyarok közül is többen kiállítanak (2). Sajnos a fasizmus előretörésével Berlin szerepe homlokegyenest az ellenkezőjére fordul, és ez a művészek körében emigrációs hullámokat indít el Párizs, Moszkva, London és az Egyesült Államok felé. Olaszország szerepe is változó, hiszen a nemzetközi érintkezésben betöltött hírneve és szerepe a fasizmus előretörésével ellenkező irányba vált, szellemi és expanziós politikájához igazodó művészeti ideológiája mintája lett a terrorisztikus államhatalmat reprezentáló és dicsőítő, a klasszicista akadémizmus nyelvezetére építő iskoláknak Bár az időszak elején, jó irányban valamelyest módosulni látszik az európai és a magyar művészet között meglévő több évtizednyi megkésettség és asszink-ronitás, később azonban a feudális arisztokrácia, a korábbihoz képest jelentősebb szerephez jutó nagytőkés nagypolgári réteg ellentétekkel terhelt vezető szerepének megerősödése, a középrétegek hatalmat kiszolgáló alkalmazkodása nem segített javítani a helyzeten, nem preferálta a felzárkózni kívánó haladó polgárosulást támogató művészeti törekvéseket. Korszakunkban, hazánkban, a megizmosodó, újra erőre kapó neobarokk konzervatív akadémizmussal szemben csupán a mérsékelt, humanista, szépségre és harmóniára törekvő művészet képviselhette hivatalosan a kisebbségben maradó progressziót. A megosztottság, a generációs problémák a politikából és ideológiából való kiábrándulás, a magyarság, magyarosság, népiség kérdése, ennek értelmezése mind-mind komoly mértékben befolyásolták képzőművészetünk alakulását. A gazdasági válság, és az anyagi körülmények romlása ellenére is elmondhatjuk, hogy megerősödik korszakunkban a művészet funkciótudata. Az erre épülő törekvéseket ugyan áthatja a kompromisszumkészség, de a különböző modern stíluskezdeményezések eredményeinek összesítésével, a régihez való kötődés mellett megindul a sajátosan új keresése. Az új klasszicizmus, új természetlátás, posztnagybánya, az új tradicionalizmus, újreaiizmus jól jelzik ezt a művészeti attitűdöt, melyet legtöbb esetben akar-va-akaratlanul is átsző pozitív és negatív értelemben egyaránt, a fokozott politikai-ideológiai meghatározottság.