Egy Polgár sorsa [antikvár]

floridai ház teraszára vetíti a napfénytXsukott szemmel állok Itt mar Lú percek óta. Nem tudom, mire várok. Miért raem t"szarxrn magam végre? Miért raem csobbartokbele a medencébe? Fejjel, ahogy szoktam. Gyermekkorom óta szeretek fejest ugrani. Jólesik, ahogy megüti a viz a fejemet, ahogy megnyílik előttem, utat enged magába. Szeretem, ahogy végignyaldos a fejem búbjától egészen a lábujjamig. Imádom leheletfinoman megérinteni a medence alját a hasammal. És milyen jó egy remek fejes után felbukkanni a víz felszínére, kikukkantani és körülnézni! Most mintha mocorgást hallanék a félig elhúzott teraszajtó mögül. Nem akarok tudomást venni róla, nem is nyitom ki a szemem, az a kis zaj mégis kizökkent a vízről és a fejesről folytatott meditációmból. Hiába igyekszem visszatérni oda, ahol abbahagytam, nem sikerül. Bár mindennél jobban szeretném tudni, ki motoszkál ilyen korán odabenn, mégsem nézek utána, mert képzeletem mozivásznán hirtelen egy piros Corvette jelenik meg, melynek szélesre tárt ajtaja mögül ősz öregúr próbál kikászálódni. Talán kilencvenévesnél is öregebb lehet. Járókeretet tesz ki maga elé, gombnyomással kinyitja, szusszan egyet, majd a keretre támaszkodva felegyenesedik. Nem először játszódik le előttem ez a jelenet, de újra és újra elcsodálkozom rajta. Csodálom ezt az élni akarást, ezt az energiát és főleg az öregúr optimizmusát. Közel százéves, mégis sportautóval jár. Meglehet állapotához inkább valami tisztes batár illene, de nem adta fel. Most veszem csak észre, hogy csövek lógnak az orrából, és eltűnnek a nadrágja zsebében. tafaZT ' í't'f ¦ t^lálkoz- am az öreggel az aruhazba menet. Félelem, részvét és csodálat egyszerre támad a szivemben. Es némi feszengés is igen egyszerre 10 egy