Magyar népművészet [antikvár]

Bevezetés Mialatt a múlt században, illetve a századfordulón Magyarországon ipartelepek, a Duna fölött vashidak, szerte az országban vasutak épültek, Budapest nagyvárossá fejlődött, és festők, szobrászok Münchenből, Párizsból, Bécsből kapott inspirációkhoz kapcsolódva próbáltak a kor kifejezési formáival nemzeti művészetet teremteni ugyanebben az időben, ugyanebben az országban több ezer parasztfalu népe sajátos, erőteljes helyi ízlés szerint épített szép használati tárgyakból önálló művészi világot.A paraszti művészetnek ez a virágzása még közel van: egyes tanúi köztünk élnek, kivételesen megtalálhatók élő maradványai is. Másfelől a jelen s a közelmúlt gyors, mély változásai már távol vitték, történeti távlatba állították azt a paraszti világot, mely ennek a művészetnek kerete és éltetője volt. Ez a kor, úgy tetszik, kedvez a tudományos rendszerezésnek és megértésnek. Több mint száz év gyűjtő-kutató munkája eredményeképpen a népművészet legjelentősebb emlékei múzeumokban áttekinthetők. Az előttünk járó etnográfusgeneiá-ciók a kortárs parasztokat vizsgálták. Számukra magától értetődő, természetes volt, hogy saját társadalmuk egyik legnagyobb összetevője a parasztság. Minekünk ez már nem természetes, és jórészt elvesztettük a közvetlen megfigyelés lehetőségeit. A távolság azonban, amely elviszi tőlünk ezt a falusi művészetet, úgy tűnik, arányait, jelentőségét és összefüggéseit jobban megmutatja.Ez a paraszti művészet számunkra, magyarok számára igen jelentős. A magyaroknak a múlt század közepén még csaknem háromnegyede földműves volt, egy emberöltővel ezelőtt is körülbelül fele. A modern magyar társadalom gyökerei nem kis mértékben az egykori parasztságba nyúlnak vissza. Modern nemzeti kultúránkat, az irodalmat, zenét, művészetet közvetlen és közvetett kapcsolatok szövedéke fűzi a népi kultúra örökségéhez. Amikor identitásunkat, jellemünket, történelmi személyazonosságunkat keressük, újra és újra vissza kell nyúlnunk a falusi világhoz.Ennek a paraszti művészetnek a feltárása azonban, úgy véljük, nem pusztán belső magyar ügy. Korunk képe a művészetről egyre szélesedik. Helyet kapnak benne őstörténeti korok és távoli világrészek alkotásai egyaránt. Mintha a közös emberi művészi örökség valóban kezdene közös tulajdona lenni az emberiségnek, és növekvő érzékenységünk távoli idők és tájak művészi hagyatékából is egyre inkább ki tudná hallani a hozzánk is szóló üzeneteket. Az európai paraszti művészetek, köztük a magyar népművészet föltárása is része a táguló művészi világ föltérképezésének. Ezek a parasztemberek olyan formákat, színösszhangokat, kifejezéseket teremtettek meg, amilyeneket senki más nem alkotott meg másutt, és egy sajátos emberi életformáról adtak művészi tanúbizonyságot. Alkotásaik nélkül a művészet spektrumából egy sáv hiányozna.A népművészet világa más szerkezetű, mint modern korunk művészete. A népművészet kifejezési közege nem a táblakép s a szobor (illetve csak igen ritkán), hanem sokféle, gyakorlati funkciók szerint alakított tárgy. Ennek megfelelően nem különíti el merev határ sem a művészi és nem művészi szférát, sem a művészt és a mesterembert, a háziiparost, a maga használatára tárgyat formáló parasztembert. Voltaképp egészében kell nézni azokat a tárgyi környezeteket, amelyeket egy-egy paraszti társadalom az élete köré felépített, mivel ezekben