A magyar porcellán [antikvár]

Ásatások, történeti források s a régi magyar kerámiaművészetnek napjainkig fennmaradt számos emléke igazolják, hogy Magyarországon a kerámiát mindenkor megbecsülték. A tudós ásója, vagy a szántóvető ekéje nyomán a letűnt századok titkait rejtő magyar föld mélyből előkerülő cserepekből nagy formagazdagság, változatos művészi megmunkálás és rohamosan tökéletesülő technikai fejlődés rekonstruálható és egyúttal szemmel láthatóan bizonyítható, hogy a magyarság a régi keramikai tárgyakat nem csak a mindennapi élet szükségletei gyanánt használta, hanem a kerámia legnagyobb művészi követelményeit és igényeit tartotta állandóan szeme előtt. Őseink ragyogó pompaszeretete nem elégedett meg az ötvöstárgyak csillogásával és a nemes textíliák ragyogásaival, hanem a Kelet titokzatos nagy kincsének tartott porcellánedényeit is mohósággal igyekezett tárházába szerezni. Nagy Lajos gazdag aranyozottezüst foglalású porcellánkannája nemcsak nagyemlékű királyunk kedvtelésére szolgált, de a királyi kincstárak ragyogó dísze volt még a XVIII. században is.