Világesemények képekben [antikvár]

Kötéstábla / borítója kopott
A világ legtávolibb részéből érkeznek jelek, létünk falán írások tűnnek fel, fénnyel íródó történetek, melyek nyelvét mindenki megérti: íme ezt nyújtják e könyvben összegyűjtve a világ riport-fényképszei. Nevezzük a "megfagyott pillanatnak" azt a pillanatot, amely megmarad most és mindörökké. Az olvasó a fényképezőgép elkattintása után szinte azonnal találkozik a fényképésszel és művével, és ámulnia kell: a világtörténelem évei ilyen rövid idő alatt feljegyeztetnek. Ám a felvevőgép, létünk állandó szemtanúja, nem kíván több időt, hogy világossá tegye: mit tesz az ember embertársáért, mint a természetért és hogyan válaszol a természet az embernek. Ellentétben az írt vagy kimondott szóval, a fénykép naivan egyszerű és becsületes. A fénykép "ártatlansága" gyakran fegyverré alakítja magát a fényképet. Cinkossággal vádolja, és olykor azzal is, hogy részben felelős a szörnyű eseményekért, amelyeket híven visszaad. Ez az a tulajdonság, amit a legjobban szeretek a fényképben. Mert a fotográfus arra készteti az embereket, hogy állást foglaljanak. Egyedül a fényképésznek van hatalma, hogy megcáfolhatatlan bizonyítékot nyújtson. A világ túlsó oldalán folyó háború csak akkor érinti érzelmeinket, ha láttuk a róla készült képeket. Az éhezés addig távol esik dús ebédlőasztalunktól, amíg a fényképről szemünkbe nem néznek méztelen, csontig soványodott embertársaink. A fénykép "emberi dokumentum", életünket: örömeinket, bánatunkat, hibáinkat, sikereinket rögzíti; feketén-fehéren. Régebben érzékeny lemezről beszéltünk; napjaink filmszalagja idején a "fényérzékeny rétegről" esik szó. Ez a könyv, első oldalától az utolsóig, az érzékeny fényképészről szól. A felvevőgép mögötti emberről, aki szemét a világ szolgálatába állítja, aki valamennyiünket szemtanúvá varázsol. Minden más szándék, más elképzelés és minden politikai gondolat nélkül. Próbáljuk meg szeretni őt és munkájára tisztelettel, megbecsüléssel tekinteni. Ő az emberi összetartás igazi hirdetője.