Válogatott tanulmányok [antikvár]

"Amikor magam alkotok, messze elhajítom a pokolba a törvényszerűségek "mankóit", ahogy Lessing nevezte őket, és Goethe szavaira emlékezem - "grau ist die Theorie" - és fejest ugrom az alkotás közvetlenségébe. Eközben azonban egyetlen pillanatra sem feledkezem meg annak óriási jelentőségéről, hogy az alkotás mámorának percein túl mindannyiunknak, és nekem elsősorban, egyre szabatosabban meghatározott, egzakt adatokra van szükségünk arra vonatkozóan, amit csinálunk. Enélkül nem fejlődhet a művészetünk." - írja Szergej Mihajlovics Eisenstein, a filmrendező és teoretikus, akinek életművében a művészi alkotómunka és az elméleti tevékenység szorosan összefüggött, áthatotta egymást. Tanulmányaiban nemcsak a filmelmélet aktuális kérdéseit vizsgálta, hanem saját filmjeit is olyan részletesen, olyan alapossággal és tudatossággal elemezte, hogy az egyedülálló a filmművészet történetében. Filmkészítés közben is papírra vetett gondolattöredékeket. Két film forgatása közti kényszerszünetekben elméleti írásokon éppúgy dolgozott, mint filmterveken, forgatókönyveken. (Lakásán sok-sok könyv hevert, tele széljegyzetekkel, már-már forgatókönyvvé feldolgozva, "arra az esetre, ha filmre vinné őket" - emlékeznek a pályatársak). Eisenstein egyrészt a világ filmművészetének egyik legnagyobb rendezője - pedig mindössze hét befejezett filmje van, másrészt a filmelméletnek is az egyik igen jelentős képviselője. Írásainak ismerete nélkül a filmelmélet tanulmányozása lehetetlen, vagy legalábbis hiányos lenne. Az újabb és újabb filmek készülése illetve szakkönyvek megjelenése ezen a történeti értéken nem változtat. Filmjei közül legalább a Patyomkin páncélos minden olyan listán rajta van, mely "a világ legjobb filmjeit" tartalmazza: ugyanúgy szerepel az 1958-as "brüsszeli tizenkettő" között, mint az 1992-es, harminc filmet tartalmazó madridi UNESCO-listán. A Régi és új pedig a "mannheimi tizenkettő" (1964), a "világ legjobb dokumentum-filmjeinek" egyike. Elméleti tevékenysége sem egy lezárt korszak történetéhez tartozik, nem csupán elmélettörténeti kuriózum. Eisensteint jobbára a némafilm, azon belül is a montázs teoretikusaként tartják számon, holott azok az új elméleti problémák is foglalkoztatták, melyeket a film technikai lehetőségeinek bővülése (szín, hang, mélységélesség) hozott magával, s ezeket egyre szélesebb összefüggésrendszerben elemezte, egyre több művészeti ágat és tudományos diszciplinát vont be kutatásai körébe. Filmjeit sokszor játszották Magyarországon, de elméleti művei alig ismertek, hiszen az eddig megjelent különféle, kis példányszámú kötetek alig hozzáférhetők. Ráadásul - mint látni fogjuk - a korábbi válogatásokban szereplő tanulmányok nagy része nem az autentikus orosz kiadás alapján készült, egy másik részüket nem oroszból fordították. Ezért elengedhetetlen, hogy születésének századik (halálának ötvenedik) évfordulóján az Eisenstein teoretikus munkásságát méltó módon reprezentáló válogatott kötetet vehessen kézbe a magyar olvasó.